Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Mikulás Ferenc: "A nehéz helyzet kreatívvá tesz embereket"
érezze magát. Nemcsak én gondolkoztam így, hanem több kollégám is, vagy például a Kerényi Jóska. Ok sem voltak kecskemétiek. Tehát úgy gondolom, hogyha van egy felhajtóerő azokban az értelmiségiekben, akik egy városba kerülnek, akkor ez ilyen eredményeket hozhat.- Azért is kérdezem ezt, mert országos, nemzetközi hírű intézmény volt, és kicsit úgy tűnik, mintha a városon túlnőtt volna. Vagy nem is városi, hanem inkább országos intézmény volt? Mennyire érezték ennek vagy annak?- Egy csomó hátrányunk származott és származik abból, hogy sem megyei, sem városi intézmény nem voltunk. Ugyanakkor rengeteg előnyünk is származott ebből, mert így nagyon sok esetben kisstílű politikusok, hivatalnokok nem tudtak beleszólni a dolgainkba. Tehát a kettő együtt van jelen. Ami bosszantó napjainkig, hogy mi semmilyen rendszeres támogatást nem kapunk. A fesztiválra adnak támogatást, de hát ott is a fesztivál költségvetésének csak 15-20%-át kapjuk. A többi pénzt én hozom ide és itt kerül elköltésre, szállodára, étteremre, nyomdaköltségre, és az idegenforgalmi adóból visszamegy a városnak, tehát az a 15-20 % egy nagyon jó befektetés a városnak. Ami fájó, hogy kitaláltam a Magyar Animáció Házát, mert sehol nincs az országban ilyen, és azonkívül, hogy létrejött, kiemelt közhasznú alapítványként semmi támogatást nem kaptunk a működéshez. Hetven-nyolcvan gyermekcsoport érkezik egy évben a stúdióba, részt veszünk a város kulturális életében. Pedig hát ez olyan érték, ami nincs máshol az országban, és turisztikai vonzata is van.- Kiket tartott vagy tart Igazgató úr az intézmény szempontjából kulcsszereplőknek?- A stúdióban több kolléga meghatározó volt, mint például Horváth Mária, aki kezdettől fogva itt van, Szoboszlay Péter munkássága nagyon fontos, Szilágyi Varga Zoltán, Nagy Lajos vagy Neuberger Gizella. Vécsy Veronika gyártásvezető, aki társam a stúdió irányításában 1972 óta, vagy Boros Mária, aki a stúdió nemzetközi ügyeit intézi. Nélkülük semmire nem jutottam volna, tehát nem lehet azt gondolni, hogy bármit egy valaki egyedül képes elérni. Persze fontos, hogy valaki szívós legyen, a legfontosabb dolog, amit örököltem, az nyilván a szívósságom, tehát nem hagytam magamat meg a stúdiót. A másik pedig, hogy semmiféleképpen nem akartam egy olyan vezető lenni, aki tekintélyelvű vezetést csinál. Társaimnak tekintettem a rendező kollégákat, és ez megnyilvánult abban is, amikor a privatizálásra sor került. Nem én vettem meg, nem a menedzsment, hanem a 35 munkatársammal együtt vásároltuk meg az állami vagyont. Most a stúdió nagyrészt magántulajdon, de nem az enyém, hanem sok emberé. Nem tudok róla, hogy lenne valahol Kecskeméten ilyen, az országban is talán a Herendi Porcelánmanufaktúra még ilyen. Nem kevés pénzünkbe került, de ez biztosította, hogy megmaradtunk. Budapesten a Mafilm 2-es telepét eldózerolták, ott van most a buszpályaudvar, a Fradi-pályánál. A Pasaréti téri filmstúdió helyén lakótelep épült, tehát ha mi megmaradtunk volna állami filmstúdiónak, akkor valószínűleg megszüntettek volna bennünket is. Amerikaiak szerettek volna a stúdióba pénzt befektetni, de kiderült egy bizonyos idő után, hogy ők csak magasabb haszonnal szeretnék 1-2 év után kivenni a pénzt, és akkor mindegy, hogy ebből szálloda lesz vagy bármi. Akkor nem mentünk a könnyebb ellenállás felé, pedig akkor nagy szükségünk lett volna technikai fejlesztésre meg mindenre. Azt szoktam mondani, hogy szegények vagyunk, de szabadok. 121
