Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Intelligens emberek voltak vezető pozíciókban
vacsorára, erre-arra, és ott borgőzös állapotban beszélgettünk akik kivétel nélkül párttagok és intelligens emberek voltak, de én nem emlékszem egyetlen egyre se, aki ne lett volna kimondottan nagy hazafi. Én azt tapasztaltam, hogy a nemzeti érzés bennük volt nagyon érdekes módon. Nekem az tűnt föl, hogy a kommunistákban a nemzeti érzés sokkal nagyobb volt, hadd ne mondjam, a nacionalizmus, mint a szociáldemokratákban. A szociáldemokraták sokkal inkább követték a nemzetköziséget. Trianonról akkoriban nem az volt a vélemény, mint a mai liberálisok között. Az intelligens párttagok tömege, az igazgatók, Trianont úgy látták, mint mi. Tehát a levéltárra már nem volt pénzük, érezték, hogy tehetetlenek, annyi mindent kellett volna csinálni. Akár a Rajzfilmsúdió, akár a Kerámia Stúdió, ahova adtak, ott viszonylag kevés pénzzel lehetett nemzetközi mércével mérve is komoly dolgot csinálni. Ilyen értelemben nem lehet rájuk gyermeteg módon rosszat mondani, mert aki rosszat mond, az önmagáról mond rosszat.- A levéltárban azért a szakmai munkát meghagyták, hogy magas színvonalon menjen.- A kiadványokkal kapcsolatosan az volt a helyzet, hogy egy időben 1982 és '87 közt, szinte semmit nem adtak. Úgy kellett összecsalni, összelopni a pénzt. És utána sok-sok könyörgés meg egyebek hatására szépen lassan '87-től ismét beindult.9 A harmadik meg negyedik kötet után jött egy füzet. A hetedik kötetet már nem a megye adta ki, hanem Mező Mihály 1986-ban. 1987-től a kiadás már benne volt az éves tervünkben, így már lehetett tervezni és szerződéseket kötni előre.- Azért ezek színvonalas írások és kötetek összességében.- Örömmel tekintek mindig vissza rájuk, és szerencsére a folytatás is nagyon figyelemre és tiszteletre méltó. Úgyhogy ezek azok a dolgok, amelyek miatt nem bántam meg, hogy átjöttem a levéltárba. Az interjút Rigó Róbert készítette 9 A Bács-Kiskuti megye múltjából című levéltári kiadványsorozatról van szó, ami rendszerint évente jelent meg, foglalta össze a kutatók fontosabb munkáit a megye történetével kapcsolatosan. 1975-től jelentek meg a levéltár évkönyvei. 72