Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Gila János: "Parasztvárosból kultúrváros"
- Váltani akartál?- Nem tartottam még ott, de fölmerült bennem azért néha-néha a gondolat. Nos, tudtam, hogy erre a fölkérésre igent fogok mondani, mert úgy gondoltam, ha a vezetőknek rám van szüksége a moziüzemi vállalatnál, és nem abból a hat-nyolc emberből választják ki az utódot, akik már egy hónapja tülekednek az igazgatói pozícióért, akkor nekem ezt el kell vállalnom. Ha meg kinézték a megyei művelődési központot más számára, akkor meg azért kell igent mondanom, mert különben kínos helyzetbe kerülhetek. Másnap tehát igent mondtam, és hét-nyolc évig vezettem a moziüzemi vállalatot. Azért az eleje izgalmasan alakult! Igent mondtam. Azt mondták, hogy most van szeptember közepe, és október 1-jén veszem át a moziüzemi vállalat igazgatói posztját. Vártam az időpontot, sor került az elbúcsúztatásomra a művelődési központtól, de valami gyanús volt már akkor, mert az én búcsúztatásomra a megyei művelődési osztályról nem jött el senki. A munkatársak viszont elbúcsúztattak. Október elseje után napokig tengtem-leng- tem, kezemben a művelődési központ elbocsátó levelével, és se híre, se hamva nem volt a kinevezésemnek a moziüzemi vállalathoz. Később pletyka útján eljutott a híre hozzám, hogy a minisztérium nem járult hozzá a kinevezésemhez. A szabályos ügymenet az volt, hogy a megyei intézmények vezetőit az illetékes szakosztály nevezte ki, de a minisztérium hozzájárulása szükséges volt a kinevezéshez. Ha a minisztérium bólintott, akkor igen, ha nem bólintott, akkor nem. Nem tehettem mást, várakoztam. Egyszer kapok egy telefon- hívást a minisztériumból, Kőhalmi Ferenc filmfőigazgató titkárságáról, hogy másnap a főigazgatóságon jelenjek meg, a főigazgató elvtárs vár. Kőhalmi Ferenc közölte velem, hogy felkereste két volt munkatársam, és rólam gyalázatosabbnál gyalázatosabb dolgokat mondtak. Ezért késett a hozzájárulás a kinevezésemhez. Végül az győzte meg, hogy találkozott Kormos Sándorral, aki a valóságnak megfelelő minősítést adott rólam, és Kőhalmi megadta a hozzájárulást a kinevezésemhez. Életem nagyon nehéz pillanatai voltak ezek, de mindig akadt ember, kérve-kéretlenül, aki engem a legutolsó pillanatban önzetlenül megsegített. Még egy dolgot elmondok neked. Huszonötödik évét ünnepelte a művelődési központ, összeállítottak a munkatársak egy dolgozatot, körülbelül hét oldal volt, erre az alkalomra készült kifejezetten. Én is kaptam belőle. Azt írták benne, hogy az első tíz év az útkeresés ideje volt. Hát hogy úgy mondjam, megsértődtem. Útkeresés az első tíz év? Jánoskám, akkor határoztam el, hogy...- . --hogy megírod a művelődési központ történetét. Az volt az első könyved.- Ez volt februárban, hogy útkeresésnek minősítették a teljes tíz évet. Májusra én megírtam a könyv kéziratát. Elküldtem húsz vagy huszonöt embernek, munkatársaknak, felügyeleti szervnek, fenntartónak, meg szakembereknek. Nem kell neked a könyvecskéről hosszan beszélnem, hisz te mutattad be. Ezért született ez a könyv. Azt akartam bebizonyítani, hogy nem útkeresés volt, annál jóval több történt.- A legújabb, megjelenés előtt álló könyved témája a megye iskolán kívüli művelődéstörténete, amelyben érdeméhez méltó helyet kap Kecskemét e téren kifejtett törekvése is. Nincs arra mód, hogy ezt részleteiben végigbeszéljük, de voltak jelentős előzmények a városban a hatvanas-hetvenes éveket megelőzően is?- Más-más időpontra teszik a közművelődés kezdeteit az egyes szakirodalmak, de tény, hogy a reformkorban jelenik meg markánsan a felnőttképzés igénye, ekkor jelennek meg a körök, egyesületek, társaságok, amelyek a kiegyezés után különösen elszaporodtak országszerte, így Kecskeméten is. A Kecskeméti Lapok 1870 júliusában közölte háromrészes „Egy tekintet a társulásokra" című írását. A cikksorozat az országos helyzet ismertetésével indít, majd kecskeméti helyzetismertetéssel folytatódik. Az a végkövetkeztetés, hogy 44
