Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Hazulról - haza

művelt, kultúraszerető ember, később tanácsvezető bíró, akkor még csak fogalmazó a bíróságon. No, a mi Gyulánk, miután hírét vette gondjaimnak, a maga csendes, lassan ejtett szavaival így szólott hozzám: „Ferikém, nekem sincsen lakásom, itt alszom, benn az irodában egy díványon, de csak gyere be bátran hozzám, elalhatsz azon te is, míg egyéb szállásra nem találsz. Én meg majd átköltözöm addig egy másik irodába, nehogy hírbe hozzanak bennünket." így hát néhány napig a törvényház volt a hajlékom. Egy szép napon aztán - szeptember 18-a volt, hogy is felejthetném el a dátumot: Adám fiam születésnapját - kivezényeltük a tanulóifjúságot a Széktói Stadionba: nagy lovasbemutató volt, afféle országos lófesztivál. Már épp elhelyezkedünk a gyerekekkel a lelátón, én is a magam újonnan rám bízott osztályával, amikor a gyereksokadalmon keresztül odanyomakszik hozzám Kasza Sanyi matektanár kollégám nagy sietve: „Feri - azt mondja -, szaladj már át hamar ide, a kórházba, épp most szül a feleséged!" Kissé váratlanul ért az örömhír, mert valamelyest korábban jött világra a legényke a kitűzött időpontnál, de örültem módfelett, hogy a lány mellé most már van egy fiam, egy fiunk is. Viszont meg kellett kérnünk a főorvos urat, hogy a szokásos egy hétnél tovább tartsák benn őket, mert egyelőre nincs hová kihozni. Ez idő alatt az igazgató néni két vasággyal, egy asztallal, két (vagy három...?) székkel, egy falipolccal s egy vaskályhával berendeztette számunkra az iskolai szertár melletti helyiséget. Kisbabaágyat mi vittünk az újszülöttnek.- Bent volt ez az iskola épületében?- Nem a főépületben, hanem az udvar Csokonai utca felőli hátsó traktusában. Később az ebédlőt telepítették oda, de hogy most mi van benne, azt nem tudom, már igen régen nem jártam ott. Azt is megengedte, sőt fölbátorított rá Molnámé, hogy az iskola szenével fűthessünk. (Valamivel később, talán a második tanév során történt, de itt mondom el, mivel ez is kiegészíti egy vonással az ő személyiségrajzát. Egy nap behív az irodájába, leültet, rágyújt. „Feri - azt mondja -, kérdezek valamit magától. Nem volna-e kedve jelentkezni a pártba? Én támogatnám a jelölését" - s biztatóan néz rám. Igen váratlanul ért az ajánlata, hirtelenjében csak ennyit tudtam válaszolni neki: „Köszönöm, de kérek egy nap gondolkodási időt." Másnap aztán csupán annyit mondtam neki, hogy én bizony nemigen tudnám alávetni magamat a pártfegyelemnek, meg hát, nem is mindenben értek egyet a pártpolitikával. „Rendben van, semmi baj, köszönöm az őszinte választ" - mondta. Sem akkor, sem később, soha nem éreztette velem, hogy elhárítottam ajánlatát.) Flát így kezdődött a mi négytagúvá gyarapodott családunk kecskeméti története. Se meg nem csodálta, se zokon nem vette senki, hogy ott mostuk-öblögettük a kisgyerek pelenkáit az iskolaudvaron, az udvari csapnál. Benn ugyanis effélével nem rendelkeztünk. Akadt azért ebben némi romantika, legfeljebb úgy tél közepe táján kissé már hidegnek éreztük azt a vizet odakint. Egyébiránt, ha úgy adódott, vendéget is fogadtunk abban a szobában, Kecskeméten jártakor egyszer még Juhász Ferenc is ellátogatott hozzánk. Végül aztán '66 telének vége felé (természetesen Molnár Frigyesné kitartó s hathatós közbenjárására) kaptunk egy rendes, egy igazi lakást Kecskeméten, a Leninváros nevű városrészben, a Schönherz Zoltán tér 6.-ban, egy újonnan épült kilencemeletes ház harmadik emeletén.- Ez még ugyanaz az év?- Ugyanaz a tanév, a tanév második fele. Akkoriban - és még sokáig: amíg a gyerekeink iskolába jártak - inkább tanévekben, mintsem naptári években tartottam számon az időt. Szóval '66 tél vége volt, azt hiszem, talán február közepe vagy utója. Belátom, illett volna pontosan megjegyeznem a napot is. Kiutalt számunkra a tanács egy másfél szoba összkomfortos bérlakást az említett kilencemeletesben, előszoba, étkezős konyha, fürdőszoba, beépített szekrények, közlekedő, kis szoba, nagy szoba - mindennel el volt látva, szalad11