Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Bevezetés
Az oral history a történeti források sajátos műfaja. Ismert fogyatékosságai ellenére sok színt, történetet visz a múlt megértésébe, amiket nem lehet a történelemkönyvekből kiolvasni. Erről nem is írnánk többet, hiszen a Forrás tavaly nyári dupla száma éppen ezt a témát tárgyalta. Manapság nem divatos kutatási téma a szocializmus utolsó évtizedeinek vizsgálata, a nosztalgikus múltidézésen túl keveset tudunk a hetvenes-nyolcvanas évek mindennapjairól. Mi most kísérletet teszünk arra, hogy a korszak egy szűk metszetét középpontba állítva megkérdezzünk néhány markáns korabeli szereplőt a város különlegesen gazdag és sokszínű, jól összeválogatott kulturális intézményeinek kialakulásáról, s ennek kapcsán az adott időszakról. Tekintsük át vázlatosan Kecskemét 20. századi történetének főbb jellegzetességeit, az interjúk jobb megértése érdekében. A város a második világháború alatt az átlagosnál is többet szenvedett. Katonai parancsra kiürítették, hónapokon át a hátországot jelentette Budapest ostromához, majd Bánó Mihály és politikai rendőrei tartották rettegésben a város lakóit. A megyei városok közül az 1945- ös és 1947-es választásokon is Kecskeméten utasították el leginkább a baloldali pártokat, és itt kaptak legnagyobb támogatást a jobboldali erők. Az 1950-es közigazgatási átrendezéssel létrehozták a korábbi Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részéből és Bács-Bodrog vármegyéből Bács-Kiskun megyét, amelynek székhelye a megye északkeleti részén fekvő Kecskemét lett. Korábban tévesen úgy vélték, hogy Kecskeméten a közigazgatási funkció hiányos volt, és a megye- székhely státus megszerzésének köszönhető a város fellendülése. Ez vitatható, ugyanis Kecskemét korábban is törvényhatósági jogú város volt, saját főispánnal és jelentős igazgatási jogkörrel bírt, tulajdonképpen a korábbi óriási kiterjedésű Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részének Kecskemét volt a közigazgatási, rendészeti, igazságszolgáltatási, oktatási, gazdasági és kulturális központja. A háború után a város népességszáma csökkent, a mezőgazdaság nem tudta visszanyerni korábbi lendületét, az ipar pedig hiányos és egyoldalú volt a városban. A hatvanas években a mezőgazdaság és az élelmiszeripar is magára talált, a vidéki ipartelepítési politika eredményei is kezdtek beérni. A megyeszékhely státusz alapján megszerezhető településfejlesztésre és ipartelepítésre szánt pénzek növekedni kezdtek, ezzel Kecskemét gazdasági, kulturális és demográfiai fellendülése megindulhatott. A hatvanas évek végétől ez a gazdasági fellendülés biztosítani tudta Kecskemét egyre színesebbé és gazdagabbá váló kulturális intézményrendszerének hátterét. Kecskemét kulturális, tudományos és művészeti élete komoly hagyományokra tekint vissza. A városban nem volt nagy, a kulturális életet meghatározó felsőoktatási intézmény, mint Debrecenben vagy Szegeden. A Református Jogakadémiát 1831-ben alapították, a Református Tanítóképzőt 1930-ban, mindkettőt 1948-ban államosították. A Felsőfokú Óvóképző Intézet 1958-ban létesült a korábbi Református Tanítóképző épületében, ami 1985-től átalakult Kecskeméti Tanítóképző Főiskolává. A Felsőfokú Kertészeti Technikum 1960-ban indult Kecskeméten, 1970-től a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karaként működött tovább, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola pedig 1969- ben kezdte meg működését. A felsőoktatás mellett a városban több nagy múltú 4
