Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Oravecz Péter: Idő, tér
Müller Péternek Péter Idő, tér „a hetedik te magad légy" (J. A.) Hajnaltájt rigók füttykoncertjére ébredünk. Vannak elnyújtott és szaggatott dallamok, van hogy szorítják, van hogy derítik a szívet, bár olykor-olykor e kettő egy és ugyanaz. Nappal nem tűnik fól a madárének, elnyomja gondolataink s a forgalom zaja. Valakinek persze hajnalban sincsenek csodák, rossz érzést legföljebb hiányuk keltene, hogy csak kávé, cigi és vitamintabletták, hozzá sűrű sötét és síri csend. Mert nem kelne fel soha többé a Nap, csak titokban a Hold tükréből nézne vissza ránk. * A késő délután, ami megjósolható, és néhány apróságtól eltekintve mindig ugyanaz. A nappal és az éjszaka bemérhetetlen határa: két állapot eggyé mosódó akvarelljei. Még a leghosszabb búcsú se unalmas, ha a viszont-nem-látás kételye felmerül. Mert hiába nyomjuk a gázpedált, izzó korongot űzve végtelenbe vesző országutakon, a távolság nő, növekszik, széled és tágul, aztán tartályunkból kifogy a benzin, és egy leállósávból csodáljuk az alkony fényeit, hogy hálás szívvel gondoljunk az elmenőkre. * Egy felvételen magukból kivetkőzött amerikai űrhajósok fociznak borjú nagyságú szikla tömbbel, a Hold felszínén maguk is labdaként pattognak. Vonzások határán, félúton ég és föld között, a súlyvesztés megrészegít. A tyúkól tetejéről egy sárkányrepülő hosszan ereszkedik.
