Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ ZOLTÁN - András Sándor: Se bourgeois, se proletár : Szabó Zoltán és a harmadik út

Attila. A magyar arisztokráciáról az volt a véleménye, hogy nemzetfenntartó osztályként csődöt mondott. Paraszt ősei ugyan voltak, de már a nagyapja se volt paraszt, és ő maga minden bizonnyal nem. Burzsoának nem is tarthatta volna magát, a polgárságot Magyarországon behelyettesíteni képtelen középosztály pedig nem jutott el odáig, hogy képes legyen a csődre, a levitézlésre. (Szekfű szerint a 19. század első felében a köznemesség helyettesítette be a nyugati polgárságot, a harmadik rendet, a köznemességből viszont a 20. század harmadik évtizedére többnyire elszegényedett dzsentri lett, úgy a középosztály egyik része.) Proletárnak viszont azért se mondhatta volna magát, mert az magában foglalta az agrárproletárt, ő viszont egy, a munkásságtól megkülönböztetett parasztságban gondolkodott. Mindez számára hangsúlyozottan az akkori Magyarország vonatkozásában adódott. Nem csak azért, mert magát magyarnak tudta és érezte - ezt József Attila is megtette: „S, mégis magyarként számkivetve, / lelkem sikoltva megriad" Szabó Zoltán gondolkodását az is meghatározta, hogy a nyugati országok társadalmi viszonyainak ismeretében a magyarországiakat meghatározóan másfélének tudta. Ez a helyzetismeret határozta meg alkotói életének első részét, az 1930-as évek elejétől a háború végéig, 1945-ig. Helyzetismeretéhez hozzá tartozik, amit Bibóról szólva írt:

„Szekfű Gyula 1934-ben úgy látta, hogy olyan nemzedékváltásról van szó, amelyben a fiúk szemlélete csaknem minden ponton szembekerül az apák szemléletével: az apák nacionalizmusa országterületben gondolkozik, a fiúk nemzeteszméjének tartalma a nép lett. Ezért a trianoni problematikából őket az új államokba került magyar kisebbségek magatartása foglalkoztatja, számukra népében él, erősödik vagy gyengül a nemzet. Demokraták, de demokratizmusuk nem polgári. Következésképpen fóldreformpártiak, s távol állnak mind a nagybirtokrendszer konzervatív híveitől, mind a mezőgazdasági nagyüzem marxista híveitől.” Ez a jellemzés épp annyira talál az akkori és későbbi Bibó Istvánra, mint azokra, akiket Szekfű modellnek választott.

„Ez a nemzedék a korszak hivatalos szemléletével minden ponton szembekerül, de radikalizmusa különbözik a marxistákétól is. A különbség az 'előbb-utóbb', a »hon- nan-hová« kérdésekben alapvető, a módszer abban, hogy induktív, empirikus. Míg a marxisták általában kész elméleteket alkalmaznak fóltérképezetlen társadalomra, ők a társadalom állapotrajzából jutnak el konkrét reformtervekhez. A Márciusi Frontba torkolló népi mozgalom akkori és Bibó István későbbi gondolatmenete nagyjából így summázható: Magyarország demokratikus átalakításának kérdése elsősorban a parasztság felszabadításának a kérdése; ez a kérdés nem oldható meg a haladó értelmiség melléállása nélkül; a marxistáknak a parasztkérdésben a magyar helyzetre találó, vonzó javaslataik nincsenek; a parasztsághoz és az értelmiségi tömegekhez nem tudnak hozzáférni; ebben a helyzetben az ország minden kizsákmányolt rétegét kielégítő társadalmi reform csak nem marxista, agrárszempontú, és nemzeti jellegű mozgalmak közreműködésével harcolható ki és hajtható végre. "l

1 Bibó István, Harmadik út. Politikai és történeti tanulmányok. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Szabó Zoltán. London: Magyar Könyves Céh, 1960, lOsk. Most: Szabó Zoltán, Nyugati vártán. Esszék és pub42