Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6. szám - Nyerges Gábor Ádám: Sziránó szimfónia

A dologban azonban az a legérdekesebb, hogy ez a bizonyos pont, amire Sziránó tehát ilyen részletes pontossággal emlékszik, mi több, férfi létére meglehetős romantikus-szakrális többletjelentéssel is látja el (jaj istenem nem szállhatnánk már le a témáról), volt az a rész, ami valójában meg sem történt. Legalábbis nem ekkor, mivel Sziránó, bár tervezte, akkor elfelejtett virágot venni, így a virágüzletbe sem ment be, ahol amúgy sem a kis Herendi csaj volt benn, mivel azon a napon történetesen épp a második műszakra volt beosztva.

Timivel amúgy, miután az érzelmes részeket (Timi én szeretlek. Oő rendben, és most mi legyen. Nem tudom. És ha azt mondanám, hogy én is, mégis mi lenne. Nem tudom. Örülnék.) körülbelül három-négy perc alatt letudták, még beszélgettek úgy másfél órát, mivel ha nem tették volna, és rögtön a vallomás után haza is indulnának, egyszersmind azt is beismerték volna, hogy az egész találkozónak (randinak!) nem volt túl sok gyakorlati haszna. A filmekben ilyenkor bezzeg már rég szexeinek. Sziránó kicsit csalódott volt, de annak azért örült, hogy legalább letudta ezt a szerelem dolgot egy időre. Timivel és a nagy, viszonzatlan érzelemmel most ellesz egy darabig. Az ismerkedés mellesleg nem is ment rosszul, kiderült, hogy egyazon politikai oldalnak szurkolnak, mindketten szeretik a focit - bár különböző a csapat, itt csak maga a szurkolás a lényeg -, odavannak az olasz nyelvért, bár egyikőjük sem beszéli, és legalább két tévésorozat is van, amit mindketten néznek. Jobb helyeken már ennél kevesebbért is házasodnak. Sziránó egyre dühösebb volt - jobb híján mégiscsak - a sorsra.

A hátralevőkben minden rendben is ment, egészen addig, amíg Timi el nem árulta, hogy ő bizony nem szereti a Legyen Ön is milliomos!-t, és egyáltalán, Vágó Istvántól már hovatovább kiütést kap, ahányszor csak meglátja a képernyőn. Hogy miért, nem tudja igazán megfogalmazni, de ellenszenves. Hiába érvelt Sziránó, hogy ez mégiscsak egy műveltségi vetélkedő, ahol végre a tudást és nem a vakszerencsét díjazzák, s emiatt egyben az emberiség kulturáltabb, tehát lényegesen kisebb részének - ideértve, kvázi közösségileg maga mellett, kitüntetőleg Timit is - afféle utolsó mentsvára, ahol az egyetemes emberi kultúra és műveltség, a klasszikus értékek még valamilyen formában televíziós nézettségi rekordokat dönthetnek a megannyi alantas, népbutító förtelemmel szemben.

És Sziránó, bár többnyire a műsor első tíz perce alatt el is aludt (jó hát az ember elfárad nap végére), így nem is nagyon látott belőle sokat már évek óta, Vágó Istvánt mégis az egyik legkiválóbb hazai tévésnek tartotta, és bár igen erősen vágyott rá, hogy elengedje Timi megjegyzését a füle mellett, nem bírta túltenni magát rajta. Eszébe jutott az egész ez idáig leírt dolog, napfényben fiatalon nevetgélve rohangászóstul, virágoslányostul, akit aznap ugyebár nem is láthatott, a Felültetettek Klubján át az amerikai filmekig, ahol ilyenkor már rég hevesen csókolóznak, a viszkis poharakat már a szőnyegre is ejtették, ő most épp a falhoz szorítaná Timit és vadul csókolgatná a nyakát (vagy hát valami ilyesmi), és pár percen belül a hálóban is lennének. Ha ugyan eljutnának odáig, és nem mindjárt a szőnyegen. És bár azt még valahogy meg tudta állni, hogy a romantikus alkalmat megmentendő, ne szóljon semmit a Vágó (és úgy általában az egyetemes emberi kultúrmisszió) védelmében, mégis végérvényesen és bosszantó megmásíthatatlansággal gyökeret vert benne a felismerés, hogy na bazmeg nekem is pont ebbe kellett beleszeretni. Mondhatom szépen vagyunk.

23