Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6. szám - Vörös István: Tigrisek, vaddisznók, démonok; Vissza az űrbe; Egyre; V. Zsoltár
Vissza az űrbe A hajnali párából a nap kiemelkedik. Most a köd is hókristályokból van, szabályos fehér csillagok hullnak a fekete kabátra, világűr-reszelék hever a sínek közt. Világ-van szitál fölfelé az űrbe, meteorokat lövünk föl, üstökösöket, idegen lények vagyunk a saját bolygónkon. Tüzet rakunk a semmiből, mohó reaktorok eszik a hitet, a bizalmat. A bizalom eszi a kételkedőket. A hit fogyókúrázik, konditerembe jár, hájas testével kifekszik a téli reggelbe, csak ott fázik, ahol a napozóruha a bőréhez ér. Az idő előrehaladtával az elformátlanodó test egyre kevésbé hasonlít a lélekre, akit takar, hordoz, visel. Akinek a kilövésére készen áll, mint egy rakétasiló. Egyre kevésbé hasonlít? Nem egyre jobban inkább? Ki tudja, hogy az egyre tapasztaltabb, szakterületén egyre járatosabb,
