Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6. szám - Ferdinandy György: Emlékszilánkok (XIV.)

Van azonban valami, ami még kevésbé tetszik. És itt nem csak a durvaságra és a modorra gondolok. Az, hogy egy cikk undok, pökhendi hazaárulónak nevezi ellenfeleit, számomra a cikkírót minősíti, és nem az ellenfelet. Másrészt bánt az az újfajta ellenzékiség, amit - hirtelen nem jut jobb szó az eszembe - a továbbiakban stréberségnek nevezek. Az, hogy érvek és ellenérvek felsorakoztatása helyett rohanok, és valamiféle képzelt „Nyugatnak" árulkodók. Ezek az újfajta ellenzékiek nem tudják, mennyire megvetik errefelé a Júdást, aki - elnézést az ízes fordulatért - a saját fészkébe szarik. Ahol én élek, még a besurranó tolvajok is megkímélik a szomszédaikat.

Ennyit azokról, akik a vadnyugati médiának küldözgetik a szándékuk szerint hazánkat leleplező írásaikat.

Persze tudjuk, hogy panaszkodni valami magasabbnak képzelt fórumon nálunk történelmi örökség. A mindenkori strébereknek a Monarchia és a szovjetek után most kapóra jön Brüsszel, az Európai Unió. Az érvelő, értelmes ellenzékiséget, a demokrácia elemi játékszabályait nem ismerőknek ismét van hová fordulniuk.

Még egy megjegyzés: lépten-nyomon olvasom, hogy a világsajtót izgalomban tartják a magyarországi események. Hát itt, ahol élek, a spanyol és az angolszász sajtóban ennek a nagy izgalomnak kevés nyoma van.

Errefelé jó magyarnak lenni, mióta megrendítette a szovjet hegemóniát 1956. A Forradalom. Azoknak pedig, akik később születtek, tessék elhinni, fogalmuk sincs róla, hogy mi, ha létezünk is, hol és merre táborozunk. Kész röhej az, hogy „elítél minket a világ". Volt valami olyan példabeszéd, jut eszembe, hogy a béka - ha nem tévedek - ökörnek képzeli magát. Mint Kvász András, az első magyar repülő mondta: kicsiny ország ez, uraim. Mi csak a köpészetben vagyunk világbajnokok.

Csak ezt szerettem volna mondani, és ezzel be is fejezem közírói pályafutásomat.

9