Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Füzi László: Megérkezés : IV. rész

Több oka is volt annak, hogy vállalkoztam erre az írószövetség által megszervezett útra.

Az egyik ok kétségtelenül maga a Birodalom volt, régóta érdekelt, hogy mi tartja össze ezt hatalmas, szinte elképzelhetetlen méretű Birodalmat.

A másik okot a nemzeti kérdés jelentette, az, hogy a kazakok vagy kirgizek miképpen élnek a Birodalomban, vagy a többiek, akiket akkor önálló népként alig tartottunk számon, a Szovjetunióhoz való tartozásuk ennél erősebb meghatározottságuknak bizonyult.

Foglalkoztatott az írószövetségi utak rituáléja is, később Updike egyik regényét olvasva meggyőződhettem arról, hogy kidolgozott forgatókönyv szerint fogadták a Szovjetunióba érkező írókat, s ottlétük is a forgatókönyv szerint zajlott.

Ennek az útnak az aktualitását Gorbacsov hatalomra kerülése jelentette, érdekelt, hogy a peresztrojka és a glasznoszty hozott-e bármilyen eredményt is.

Nem hallgathatom el azt sem, kíváncsi voltam, hogy annak a vonzalomnak, amelyik Ferit a közép-ázsiai kultúrákhoz kötötte, mi az alapja.

Az utazásunk során erről tudtam meg a legtöbbet, sokat beszélgettünk a kultúrák kölcsönhatásáról, s arról, hogy a közép-ázsiai hatás miképpen őrződött meg a mi kultúránkban.

A Birodalmat számomra érzékelhető módon a hadsereg, az aktuális vezetők szinte mindenhova kitett portréja, s ennek a hatalmas térnek a legkülönbözőbb pontjait összekapcsoló közlekedés teremtette meg. Megdöbbentett, bár csak a tapasztalatlanságom miatt, hogy a különböző népekhez tartozók mennyire szétszóródtak ebben a hatalmas Birodalomban.

Alma-Ata és Frunze is lakótelepekből álló város volt, más nem is lehetett egyik sem, hiszen itt a városoknak jóval rövidebb története volt, mint nálunk. A hagyomány, s ez is érthető, viszont a lakótelepi lakásokban is közelebb állt hozzájuk, mint a mi hagyományaink a mi világunkhoz.

Ezerkilencszáznyolcvanhatban a Birodalom még szilárdan állt a lábán, a peresztrojka számunkra sajátos kísérő jelenségében mutatkozott meg, időnként csődületet észleltünk egy-egy sarkon, a csődület közepén kartondobozból árulták a vodkát, a hiányban szenvedőknek nyilván ezzel a lépéssel igyekeztek azonnali alkoholhoz férési lehetőséget teremteni. Bár Gorbacsov már 1985-ben hatalomra került, valójában csak 1986-1987 fordulóján adott teret a peresztrojkának és a glasznosztynak. Amikor mi ott jártunk, még esélye sem volt egyetlen önállósodási törekvésnek sem, hazaérkezésünk után egy héttel verték szét, taposták tankokkal a betonba az alma-atai tüntetőket.

Ferit ezen az úton mélyen megismertem. Legmélyebben talán azt értettem meg, hogy belső feszültségeit, időnkénti magára maradásait nagy erők mozgósításával győzte-győzi le, itthon ebből jóval kevesebbet érzékeltem.

Az útról írtam, az írásban magamat kívülről szemléltem, nem tudtam fölengedni abban a tőlünk távoli világban.

Említettem már, hogy 1982-ben készítettem egy interjút Buda Ferenccel, most érzem fontosnak, hogy annak az interjúnak az egyik részletét idemásoljam, jelezve világképének meghatározó vonásait: „Nézz körül - mondta itt nincs katonás rend. De eszembe jut,

41