Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT OTTLIK GÉZA - Németh Judit: Édesapám barátairól
neki, ahogy írta, vagy csak érezte, hogy egy ilyen sokat támadott írónak nagy szüksége van a baráti biztatásra - azt nem tudom. Bár én mint apám „titkárnője" és így első kritikusa is, többször nem értettem vele egyet (főleg az Irgalommal kapcsolatban), ma már nem tudom, nem neki volt-e igaza. Az én szemem előtt mindig az lebegett, mit lehetne a műből kihozni - Illés valószínűleg azt nézte, mire van szüksége az írónak. Illyés Gyula Egyszer tréfásan azt mondtam neki: „Gyula bácsi az utolsó ember, akinek még azt mondhatom, hogy bácsi." Mire ő rám nevetett: „Mit, te taknyos, csak nem akarsz Gyulának szólítani?" Édesapám összes barátja közül vele voltunk együtt a legtöbbet. Móricz atyai barát volt, Gulyás Pál követő és harcostárs ügyekhez, Illés irodalmi barát - Illyés Gyula egyszerűen barát és egy életen át pályatárs, akivel néha nézeteltérésük volt, de alapvetően tudták, hogy számíthatnak egymásra. Apu csodálta Móricznak azt a tulajdonságát, hogy mindenkivel megszerettette magát, Illésnél azt, hogy annyira otthon volt az irodalmi világban, ahonnan ő kiűződnek érezte magát, de azt hiszem, Illyés emberek közti fesztelenségét nemcsak csodálta, hanem egy kicsit irigyelte is. Egy Illyés-bemutató után, mikor Gyula bácsi meghajolt az emberek előtt a színpadon, és utána kezet csókolt a főszereplőnőnek, azt mondta nekem: „Nézd, ez a Gyula hogy tud viselkedni. Nekem ez sosem jutott volna eszembe." Az Illyés házaspárt 1942 nyarán ismertem meg, amikor Földvárról Apu néha átküldött minket Tihany révbe, hogy kéziratot vigyünk el. Noha a bicikliút felfelé Illyésékhez fárasztó volt, Magda nővéremmel harcoltunk, hogy melyikünk menjen, mert Flóra nénitől mindig kaptunk egy nagy zacskó csokoládét. És ez a háború közepén már komoly érték volt egy gyerek számára. Azt hiszem, a barátsághoz az is hozzájárult, hogy Anyu és Flóra néni is nagyon jóban voltak. Az ostrom alatti és utáni időket végig Illyésékkel, részben náluk töltöttük. Ekkor történt egy esemény, amit sosem bocsátók meg magamnak, hogy nem láttam. Illyéséknél akkor lakott vagy 20-25 ember, akik mind többé-kevésbé éheztek. Az ostrom után betévedt az udvarra egy nyeszlett katonaló, és a kupaktanács úgy döntött, le kell vágni a húsáért. Apu orvosi végzettsége révén és még egy másik ott tartózkodó férfi volt kijelölve a feladatra, Gyula bácsi segédkezett. Mi, gyerekek éppen nem voltunk a közelben, és így nem láthattam, amint a két „népi'Tró feldarabolja a lovat, de elbeszélésükből ismerem a jelenetet. Érdemes lett volna látni is. A hatvanas években Sajkodon, illetve Tihanyrévben találkoztunk gyakran Illyésékkel. Évente legalább egyszer mindig volt egy nagyobb összejövetel, ahol Illyésék mellett a többi tihanyiak, Borsos Miklósék, Passuthék és még néhány család volt jelen. Apu és Gyula bácsi, ha jó formában voltak, uralták a társalgást. Gyula bácsi, ha valamin vitatkozni próbáltam vele, azt mondta: „ Te ne szólj közbe, akkor nem tudok veled vitatkozni!" Egyik legnagyobb előnye volt, hogy önmagán is tudott tréfálkozni. 72
