Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT OTTLIK GÉZA - Németh Judit: Édesapám barátairól
Németh Judit Édesapám barátairól Móricz Zsigmond Móricz Zsigmondot mint írót nem kell bemutatnom. Szinte nincs művelt magyar ember, aki néhány regényét, az Erdélyt vagy a Boldog embert ne olvasta volna. A személyt, aki ezeket a sokszínű, gazdag emberanyagot bemutató műveket írta, már kevésbé lehetett kiismerni. Nyájas mosolya mögött rendkívül éles megfigyelőképesség és erős kritikai érzék rejtőzött. Érdekes volt Apu és Móricz Zsigmond egymáshoz való viszonya. Már évek óta ismerték egymást, de barátság köztük csak Móricz életének utolsó 5-6 évében alakult ki, akkor viszont sokkal mélyebbé vált ez a kapcsolat, mint egy barátság, inkább hasonlított egy apa-fiú viszonyhoz. Azt, hogy Apu mit érzett Móriczcal kapcsolatban, ő fogalmazta meg legszebben a Móricz halála után írott tanulmánykötetében: „Nemcsak az Erdélyt tartottam a legnagyobb magyar regénynek, s őt a legnagyobb élő magyar írónak. Az egyetlen ember volt ebben az országban, akinek fiául tudtam volna a lába elé ülni." És ez a véleménye megmaradt haláláig. „O az egyetlen lángész, akivel dolgom akadt.— írja 69-ben. Nehéz megmondani, a kezdeti idegenkedésből hogyan alakult ki ez a - legalábbis Apu részéről - mély kapcsolat, noha azt a Móriczról írt kötetében elég részletesen elemezte. Bizonyos értelemben rájuk érvényes volt a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Apámat Móriczban - azt hiszem - a szeretetre méltósága mellett a novellista látása vonzotta legjobban. Ahogy írja: Móricz számára minden esemény, ember egy-egy gazdag novella volt, és ilyenekkel tele volt a memóriája, ilyenekben élt. „En mindig ezeket a novellisztikus dolgokat jegyeztem meg, sohasem a gondolatokat" - mondta édesapámnak egyik beszélgetésükkor. Az elmélkedést, politikát csinálta, ha kellett, de utána visszamenekült a saját világába, „ami a borzalom csontjain csupa kedv, bőség, ragyogás". Levélváltásuk 1931-ben kezdődik, de akkor még elég hivatalos formában. Apu Móricz iránti tiszteletét bizonyítja, hogy 1934-ben, amikor a Rádió irodalmi osztályának a vezetője lesz, azonnal ír neki, és megkéri, küldjön kéziratot. 1935-ben már melegebb a levelek hangja, megbeszélik egymással a szociális és politikai problémáikat. Apám ekkor írja: „Eáttam, hogy a szorongás, amely belőlem, aki szépíró vagyok tulajdonképpen, előbb kritikust, majd gondolkodót, majd már nem is gondolkodót csinált, benned is megvan." Lassan rájöttek, hogy céljaik közt sok az azonosság. Az igazi barátság 1938-ban kezdődött köztük, amikor Móricz egyszer fellátogatott a Rózsadombra, és délután 5-től éjjel háromig beszélgettek. Ezután kapcsolatuk felhőtlen. A korán meghalt Kata kishúgomnak is ő lett a keresztapja. Apám sok mindent megcsinált Móricz kedvéért. Móricz adjutánsaként működött 69
