Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Füzi László: Megérkezés : IV. rész
Ha a mai világnak valakivel szemben van tartozása, akkor biztosan Zám Tibor az. Zám Tibor a szociográfiával nem úgy akart hatni, ahogy az író az írásaival hatni szeretne, hanem eredményt akart elérni, a kialakult gyakorlatot szerette volna megváltoztatni. Nevét, ha említik, a szociográfia kapcsán említik, pedig a líraiságtól nem mentes szépírói művei is jelentősek. 19. Abban, hogy azt mondom, ezerkilencszáznyolcvannégyre a nyolcvanas évek felfrissülést, politikai pezsgést hozó lendülete az irodalmi folyóiratokban felszámolta magát, nyilván közrejátszik a magam tapasztalata. Bodor Jenő és Zám Tibor halála után nemcsak kevesebben lettünk, hanem a lehetőségeink is erősen visszaszorultak. Hatvani Dani az ezerkilencszáznyolc- vannégy decemberében megjelentetett népfőiskola-számmal tulajdonképpen „bemérte", hogy az előző év végén felállított szerkesztőbizottsággal együttdolgozva mekkora szabad teret tud magának biztosítani. Tulajdonképpen semekkorát nem tudott, de nem a szerkesztőbizottság miatt, hiszen erre a számra megjelenés előtt annak tagjai is rábólintottak, hanem azért, mert a kultúrpolitika irányítói akkor már csupán a maguk kisszerű hatalmi játszmáival voltak elfoglalva, a helyi hatalmi erők pedig nem tudták tompítani a központi akaratot. Pontosabban mondom, tompítani tudták, ám még így is megaláztatások sora következett, ezeket főképpen Daninak kellett elviselnie. Nyolcvanhárom végén felszámolták a Mozgó Világot, nyolcvannégy végén a Forrás is elveszítette a maga akcióképességét, a külső szemlélő azonban még ezt követően is a hatalom által problémásnak tartott közlések sorával találkozhatott. Ezerkilencszáznyolcvannégyben az Új Forrás közölte Nagy Gáspár méltán elhí- resült Nagy Imre-versét, a vers a halottak méltó eltemetésének ősi kötelességére figyelmeztetett, ezerkilencszáznyolcvanhatban Nagy Gáspárnak A fiú naplójából című, ugyancsak ötvenhatra utaló verse váltott ki viharokat, a kiszivárgott hírek szerint maga Kádár János teljesítette a kulturális irányítás régi célját, a Tiszatáj szerkesztőségének felszámolását. Kádár ekkor még aligha gondolta, hogy három év múlva sor kerül Nagy Imréék újratemetésére, s az általa kialakított, s a több mint harminc éven át uralt rendszer az ötvenhatra való utalással számolódik fel, legalábbis a kereteket illetően. Feltehetően ekkor még azt sem gondolta, hogy egyszer neki magának is szembe kell néznie a Nagy Imréék halálában viselt felelősségével. Az ütközetek, nézhetjük így is, folytatódtak, a sort az írószövetség ezerkilenc- száznyolcvanhat végén megtartott közgyűlése folytatta, ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ekkor, a nyolcvanas évek éppen megkezdett második felében már jóval kisebb volt az irodalmon keresztül való politizálás iránti érdeklődés, mint korábban, akár csak pár évvel is előtte. Ne felejtsük, a Szovjetunióban Gorbacsov ezerkilencszáznyolcvanötben került hatalomra, nálunk ebben az évben került sor az ellenzék, vagy inkább így mondom, a potenciális ellenzék különböző csoportjainak a monorierdei kempingben 34
