Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Háy János - Lovasi András: A kéz
DÁVID: APA: DÁVID: APA: DÁVID: APA: DÁVID: APA: (Dal) APA: VOKÁL: APA: VOKÁL: DÁVID: APA: DÁVID: APA: DÁVID: APA: DÁVID: Kik? Az orvosok. Azok soha nem tudnak semmit. Valami furcsa még így is van ebben. Mi? Hogy hiába nemsokára, mégsem lehet tudni, hogy mikor. Hogyhogy mikor? Hogy mondjuk holnap, vagy holnapután, vagy egy év múlva, hogy hiába behatárolt, mégiscsak megmaradt egy kis bizonytalanság. Nagy nehezen lett hihető minden Isten, a halál, hogy nem kalóz a pék Hogy a nap miatt majd egyszer pucolni kell innen De mi már maradunk, marad a maradék Leguggoltak hozzánk mind a legnagyobbak És nők néztek fel ránk, úgy néztek, hogy nagyon Maradj békén mondták, és úgy treníroztak Hogyha simogattak, - akár háton, hason, Békén megmaradtunk, s bár néma, jeges szívvel Ültünk fel, hogy torkunkra nehezült a penge De... Biztos borotválnak,- utoljára ezt kell Gondolni,- mert a vér a szelídek cementje Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad Ordibálhatnál, - Hogy nem késő! De késő A szánkra rózsa buborékol, s e hab Lesz a kilépő léleknek a lépcső Elég a maradék... Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad Ordibálhatnál, - Hogy nem késő! De késő A szánkra rózsa buborékol, s e hab Lesz a kilépő léleknek a lépcső Elég a maradék... Mennem kell. Tudom. Jössz még? Igen. Jó az is, ha csak itt ülsz. Nem kell mondani semmit. Ha látlak, az is jó. Csak most már mennem kell. A vonat! Tudom. Majd jövök. 40
