Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Háy János - Lovasi András: A kéz
NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: ZENETANÁRNŐ: NAGYMAMA: Voltam ott, a forgalomban Elakadt a lélegzetem Nem akarta az ottani Levegőt a szervezetem Lehet, hogy üt trágyabűz van De ott meg a rákot kapják Osztályrészül az ott lakók Na meg a zaj, az mennyország? Ugyan már, a kutyaszarban Vonszolódni, mi ott a jó, Nagy a tömeg a dolgozót meg Becsípi a metróajtó Ugyan már, a kutyaszarban Vonszolódni, mi ott a jó, Nagy a tömeg, a dolgozót meg Becsípi a metróajtó Akkor én kivenném a gyereket. Csuhajja. Én nem tehetek róla, de nem bírom a szagokat. Itt falun ilyen szag van. Ha idejön valaki tanítani, akkor ezt a szagot kell szagolni. De én nem bírom. Akkor Pesten kell tanítani. Nem azért vagyok itt, mert itt akartam. Akkor mért? Mert ide helyeztek, nem maradhattam a fővárosban. Itt ehhez kell hozzászokni. Olyan, mint Pesten a füst meg a zaj. De én nem tehetek róla, hiába mosakodnak meg a gyerekek, akkor is érzem, megtelik tőle az egész tanterem, és hiába nyitok ablakot, akkor sem. Biztos genetikus. Hogy milyen? Hogy öröklik, a szüleiktől, mint a földet meg a szerszámokat. Hogy a szag olyan, mint a föld? Hogy örökletes. Örökletes?!!! Igen, arra gondoltam. Hát lehet, hogy ez a fokhagymaszag örökletes probléma, biztos a tanárnő mást örökölt a szüleitől, mondjuk púderes fejet, mert saját akaratából ilyen fejet nem hordhat az ember! De kérem! Lehet! De hogy ez a probléma megoldódjon, én kiveszem a gyereket. 10
