Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 3. szám - Sümegi György: "A legprogresszívebb szabadságot, bátorságot szeretném"

a kövéredő nagyságos asszonyok és a piszkafasovány öregedő kisasszonyok? Mennyivel érdekesebbek lehetnek ezeknél a verebek, az eresz alatt. Elérem a fészket, előrenyújtom a karomat és belemarkolok. Egy rakás fiatal, alig pelyhedző veréb van benne. /.../ Körülbelül három hét múlva tollasak lesznek, gondolom. S ettől a naptól kezdve már értelme van annak, hogy itt vagyok. Kenyérmorzsával etetem az öregeket, hogy legyen mivel táplálniok a fiatalokat. Lesekedek utánuk, megfigyelem az életüket. Es kedvesek ezek az állatok, sokkal kedvesebbek a körülöttem lévő embereknél." Az önfeledt verébgondozásban elmerülő Kassák a környezetében lévő művészekről lesújtó végkövetkeztetésig jutott el, ám ezt föloldja egy hasonlítással. Szerinte a verebek „talán csak Uitzhoz hasonlítanak. Az állati vonások most megszépülnek ebben az emberben, s ahogyan a madarakat figyelem, ugyanúgy figyelem őt is. Keveset dolgozik, s egész nap a gyerekével játszik. Alig lehet elképzelni erről az emberről, hogy ennyi türelem és jóság van benne. /.../ Időnként fölhallatszik Uitz vidám és vad nyerítése." A művésztársaság föléled este, de „Uitz ilyenkor már nem nyerít, ott ül a veranda lámpája alatt, a felesége mellett, szuszmorog, dörgölő- dzik, /.../ valami öreg festőmappában lapozgat. Mi olvasunk, /.../ a többi villák lakói azonban kint élnek a parkban. /.../ De ez csak a mi csoportunk. A többiek urak és előkelőségek körülöttünk, művészek, s ebben a kánikulában, ebben a magunkra maradottságban sem tudják félredobni kicsinyes és alkalmazkodó pózaikat. De lehet az is, hogy ez a póz náluk már természet, s néha sajnálni tudnám őket, ha nem lennének annyira nevetségesek itt, a szerény, csöndes fák, egészségesen illatozó virágok és éneklő madarak között. Legszimpatikusabb közöttük Iványi Grünwald Béla.” Kassákra jellemző a „mi" (értsd: ők Uitzékkal - szerk.) és „a többiek" elválasztás, szembeállítás. A művésztelep vezetőjére, Iványi Grünwaldra még többször visszatér. Először elismeri, hogy „komoly múlt áll mögötte, de azért hajlandó szóba állni velünk, a vadakkal és a csöndesen kiközösítettékkel is". Ezután még hozzáteszi jellemzésül azt is, hogy „igazából azonban ő is amazokhoz tartozik, s mintha csak az árnyékával fordulna felénk”. Ahogy haladunk előre a leírásban, növekszik az ellenérzés, fokozatosan nő az irónia Grünwaldékkal szemben. „Grünwaldné kint ül a teraszon, valami divatlapot nézeget, a cselédlány énekel a konyhában, Grünwald pedig nyersszín vászonruhában ásogat a kerti virágágyak között. A hosz- szú, vékony ember olyan, mint egy ezüstcincér." Később még tovább fonja Iványi jellemzését, most már a művei felé kitágítva: „kint szokott festeni a mezőn, a gémeskút körzetében, »magyart a magyarnak« jeligével". Ezután is tudja fokozni, még érzékletesebbé, még plasztikusabbá rajzolni a bemutatását, mert itt már „Grünwald fehér selyemruhájában, s a gondozott ásócskával piszkálta a földet". Iványi bemutatása során fokozatosan, pontról pontra válik maró gúnnyá a hangja, s ez a hozzá hasonlókra, a „többiek"-re is ugyancsak jellemző (pl. „festőállványa előtt áll Kandó László, ő is fehér ruhában van, s az ecset úgy áll a kezében, mint valami teniszbajnok kezében a rakett”). Ők, a többiek „Ha lehet, elkerülik a velünk való találkozást, és gonoszul pletykálnak ránk. Bözsét gúnyosan írónőnek titulálják11, Jolánról kisütötték, hogy modelleskedett, s ez éppen elegendő az ő szemükben ahhoz, hogy fölényesek legyenek vele, és kinézzenek maguk közül.

11 Újvári Erzsiről, Kassák verseket író és publikáló húgáról van szó.

84