Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
SZM: Részben. KL: Mert mondtad, hogy vannak verseid, amiket nem publikáltál. SZM: Ja, ez nem olyan, vannak magyar versek is, rengeteg, amiket nem publikáltam, azok a harmatos versek. KL: Ja, a korai? De később is? SZM: Később én már mindet publikáltam, a legnagyobb őrültségeket, amiket el lehet képzelni, nagyon jó szerkezettel, a legnagyobb marhaságokat. Minden játék volt. Kijött. Kitalálja az életet, amit nem ismer. Az egyetemen megint rájöttem arra, hogy most novellákat fogok írni, amikor van időm. Nem nagyon volt időm, mert pénzért tanítottam latint egész egyetemista időszak alatt. KL: És utána? SZM: A Dóczyban való kétévi segéddíjas helyettes tanár koromban Juhász Gézával együtt tanítottunk Debrecenben, mindig párhuzamos osztályban. Ha vizsgáztatták a két társaságot ugyanabból a módszeres egységből, és ugyanabból az anyagból, akkor észrevehetted, hogy aki a B osztályt tanítja, az egy teljesen merev beállítású valaki, aki valahogy Veres Péterék irányában képzeli el az irodalom vonulását. Sehogy másképpen. Azért lepett meg, mert a saját bevallása szerint nagyon jóban volt Szabó Lőrinccel. Ebbe a baráti körbe tartozott, és igazán a felesége is művelt nő volt. A Gulyások általában műveltek, és a sógora volt Gulyás Pál, aki szerintem zseniális költő. Azt hiszem, soha senki nem fogja Debrecent úgy megfogalmazni, ahogy abban az „ókikötőben" ő megfogalmazta. Egy kicsit ködös volt ezekkel az Eddákkal meg nibelungi dolgokkal, de akkor nagyon kevés józan ember volt. Akár balra volt őrült, akár jobbra volt őrült. A háborúban nagyon sokan meghalnak, ilyenkor őrültek az emberek, és valahogy készülnek a folytatásra, és nem lehetett biztos, hogy mi a következés. Mikor majd Hódmezővásárhelyre kerülök tanárnak, mikor elmegyek hazulról, és abban a bizonyos albérleti szobában lakom, és jön ez a felismerés, hogy nincs körülöttem senki, hiszen a háziasszony éli a maga életét, foglalkozik a kisfiával, fogadja a vendégeit, én, ha át nem megyek az iskolába, vagy el nem megyek az apám rokonságához, akkor valahol mindig megütöm magamat. Akkor én már Bécs után vagyok, én tudom, hogy mibe megyünk bele, és mi következik, pontosan tudom, és azt is tudom, hogy énnekem most azért van momentán állásom, mert hogy a férfiak mind kimennek a frontra. Tehát egy csomó női arc néz a gyerekekre. Ez nem lesz ennyire ilyen Hódmezővásárhelyen, de ott is többségben nők vannak, alig van egy-két férfi tanár. S ott már azért elér bennünket a háború. Úgyhogy ott hosszú novellákat írok, ha megvan, akkor majd megmutatom neked, csak nem tudom, mert rengeteg mindent tartottam anyámnál. Nem minálunk tűnt el, ha eltűnt. Hanem akkor az első rablásnál tűnt el. Mint egy irodalomtörténész, összeállítottam az első betűimtől kezdve napjainkig, amit írtam. El is tettem. Anyám is eltette. Ha loptak, azért tették, mert általában csak autogramos könyveket loptak és hozzám írt leveleket. Különféle írók által hozzám írt leveleket. Meg nekem dedikált verseket, meg rólam írt verseket. Azokat lopták. Valakit a személyem érdekelt nagyon. Valószínűleg fel fognak bukkanni valahol múzeumokban, vagy pedig valamilyen kiállítótermekben. Az igazi élmény a háborúval jött meg. Addig nem volt élet, addig volt Szu-Csong herceg meg Winnetou, meg Éneklő bolond, meg minden hasonló. Csináltam magamnak egy fals életet, ami nem volt azonos se azzal, amit otthon, Szabóéknál éltem, sem azzal, amit szerettem volna magamnak. Mert én azt hiszem, hogy tulajdonképpen karthauzi barátnak születtem, adjanak nekem egy könyvet és menjen ki mindenki. Vagy pedig hagyjanak, hogy én a témámon gondolkozzam, és akkor leverem a gépen a szöveget. Géza mindig csodálkozik, hogy igazán soha nem akarok sehova se menni - kivéve színházba, az nagyon érdekel, az mindig. 80
