Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - "Alapvetően a tér volt rám hatással" : Beszélgetés Botonddal
„Alapvetően a tér volt rám hatással" Beszélgetés Botonddal Kardos Botond (1949-2010) szobrász Botond néven vált ismertté a nemzetközi és a magyar művészeti életben. 1979 óta, tavaly ősszel bekövetkezett haláláig Nürnbergben élt. Már a nyolcvanas évektől keretprojekteken dolgozott (Echo, Bibliothek, Civitas, Bunker, Homo Bellicosus stb.), amelyeket szobrokkal, rajzokkal, festményekkel, akciókkal együttesen valósított meg. Eltervezte többek között az Alexandriai Könyvtár emlékművének felállítását (Bibliothek), nagy hatású performance-ot celebrált a náci könyvégetés évfordulóján Nürnbergben („232° C"), újrafestette Leonardo Utolsó vacsorájának terét (Abendmal), elkészítette a harmincéves háború lezárását megünneplő, a valamikori uralkodó családok leszármazottjainak részvételével rendezett díszvacsora kellékeit. Nem tartozott sem csoporthoz, sem iskolához. Az interjú végzetesnek bizonyult rákbetegsége felfedezése előtt készült, több beszélgetés alkalmával, több leülésben. „Gyermekkorom óta szociális túlérzékenységben szenvedek" címmel részleteket közölt belőle az Elet és Irodalom LV. évfolyam, 9. szám, 2011. március 4-i száma.- Miért Botond? Márkanév?- Először csak személyes, privát döntés volt, később kiderült, hogy praktikus, majdhogynem egyenesen érdekes. Sokan kérdeztek az eredete után, és így alkalom nyílt a magyar pogány virtusról beszámolni, úgyszólván, mint annak átélője és eleven tanúja. Lehetőleg színesen adtam elő, de eddig nem nyílt alkalmam rá, hogy demonstráljam is. Az élettársam meggyőződése, hogy minden, ami eszembe jut, sok munkával jár. Talán ez a meghatározás mutat a márkanév irányába, ami ha igaz, akkor nincs ellenemre. Sőt, ha ehhez hozzátehetjük, hogy e név mögött egy autentikus, tapasztalt művész rejlik, aki nem vesz részt a trendcirkuszban, akkor kifejezetten tetszene a márkanév. Botond, mint Harley Davidson.- Pécsett születtél, Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán végeztél ötvös szakon 1975-ben, majd átköltöztél a valamikori Német Szövetségi Köztársaságba. Miért mentél, és mi fogadott ott?- Sok eső és a Krupp-acél égbolt várt Németországban. Magyarországról egy intuíció indított el, amit szinte kiáltásként ismertem fel magamban: el innen! Aztán csak a különböző érveket kellett racionálisan csokorba kötni, majd egyszerűen felülni a vonatra. A döntő az volt, hogy szobrászművész akartam lenni, és ezt nem láttam megvalósíthatónak Magyarországon. Mindez 1979-ben történt. Harmincévesen valóban vonatra ültem és kiszálltam Nürnbergben, ahol Keresztes Lajos fotóművész várt az állomáson. Egy letisztult, kulturált jogállamban találtam magam, emancipált polgársággal, magas toleranciaszinttel. A Német Szövetségi Köztársaság valóságos „kultúrsokk" volt számomra. Az ország túl volt a 68-as változáson, ennek következményeképpen épp egy kulturális fellendülésben élt. A nyolcvanas évek eseményei ennek jegyében zajlottak. Németország lett a művészeti, és bizonyos tekintetben a társadalmi fejlődés mozgatórugója egészen a kilencvenes évekig. Később Amerika, először a puszta igényével, majd később az ott meg56
