Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - A riporter műhelye : Ryszard Kapuścińskival beszélget Marek Miller
rancsnok így szól hozzám: „Tudod-e, hogy hova megyünk? Azt akarom neked mondani, hogy olyan úton megyünk, amelyen egy hónapja senki nem jutott át élve." Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy meghalok a félelemtől, mert tudom, hogy már nincs visszaút, mert mögöttem a sivatag, nem szállhatok le, nem mondhatom, hogy „köszönöm szépen fiúk a szívességet, de nem megyek veletek tovább". Tudom, hogy nem fordulhatok vissza. Tudom, hogy a biztos halálba tartok. Aztán, amikor mégis hazatértem Lengyelországba, és leültem, hogy mindezt megírjam, láttam, hogy amit írok, hamisan cseng - mert bizony hisztériának, grafomániának, túlzásnak hatott. Rájöttem, hogy mindazt, ami történt, egyetlen mondattal, egy félmondattal kell leírnom úgy, hogy eljusson az intelligens olvasóhoz: hogy amikor meghallottam, mit mond az a parancsnok, úgy kiszáradt a torkom, hogy egyetlen hangot sem tudtam magamból kipréselni. Ilyen élményeket nem lehet elmesélni. Az ember magával viszi azokat, és írással biztosan nem adja át másoknak. (...) Ki a riporter? — Mi különbözteti meg a riportereket az újságírók egyéb kategóriáitól? — Az újságírók közössége nagyjából a következő kategóriákba sorolható: szerkesztők, publicisták és riporterek. A riporterek olyan emberek, akik alapvetően munkahelyükön kívül gyűjtenek anyagot; folyton úton vannak, nem az íróasztal mögött ülnek irodájukban. Vagyis íróasztal mellett ülnek olyan értelemben, hogy írnak, ám esetükben az anyaggyűjtés azt jelenti, hogy elutaznak egy adott helyszínre, egy más közegbe, más földrajzi helyre. A riporterek mozgékonyabbak, mint más újságíró kollégáik. Náluk ez a mozgékonyság alapvető feltétel - fizikai determináns. Ha az anyaggyűjtés módszerét tekintjük, a publicista szerkeszti a lapot, ő kötődik legszorosabban a szerkesztőséghez mint intézményhez, irodához. Leggyakrabban másodlagos anyagból, könyvből, egyéb publikációkból dolgozik, a hivatalosabb kapcsolatokra épít. A riporter ezzel szemben kutatja a különféle ügyeket, problémákat, véleményeket. Ez a kutatószerep különbözteti meg leginkább a többi újságírótól. — És mi különbözteti meg a riportereket a tudósítóktól? — A tudósító munkáját elsősorban az idegesség, a sietség jellemzi, mert ott mindent a gyorsaság dönt el. Állandóan tekintettel kell lenni az otthoni időeltolódásra. Riportkészítésnél nincs ilyen kényszer. A riporter általában több napra utazik vidékre. Gyűjti az anyagot, aztán rendszerezi azt, eltöpreng a koncepción stb. Munkája alapjában véve lassú, ha egy tudósítóéval hasonlítjuk össze, ahol viszont az információ közlésének gyorsasága a lényeg, s ahol olyan versenytársakkal kell megküzdenie, mint amilyenek a technikailag fejlettebb hírközlő eszközökkel, jóval nagyobb anyagi háttérrel, lényegesen több emberrel rendelkező, hatalmas hírügynökségek. A tudósítói szakmában az eredményesség és a munkatempó a döntő. — Sok évig dolgoztál tudósítóként. Mit köszönhetsz ennek a munkának írásaid megszületésében? — Mindent. Egész írói tevékenységem a tudósítói munkában gyökerezik, abból táplálkozik, de szeretném ezt a fogalmat pontosítani. A külföldi tudósítókat két csoportra oszthatjuk. Az elsőbe azok tartoznak, akik fejlett országokban, általában luxuskörülmények között dolgoznak. Foglalkozásuk gyakran alig különbözik egy hivatalnokétól. Egy párizsi tudósító élete a következőképpen fest: reggel fölébred, kap egy halom francia újságot, bekapcsolja a tévét, meghallgatja a rádiót. Többé-kevésbé reggel nyolckor, miután mindezeket elolvasta, meghallgatta, leül a szomszédos szobában és elfaxolja azt, amit a 44
