Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Tandori Dezső: Két tét, el

És még (nincs kedv) befejezésül:

5 eset van. (Az érintkezés dolgában.) Vagy meghaltál, mint a prosztataműtétben elvérző jékely; vagy tele vagy, mint ólommal a fejed lehajláskor, a végzet jeleivel; vagy kicsit keszekuszább ez még üdvre; vagy tkp. lehetne beszélni, kapcsolódni, mint más, köz helyeken; vagy ez mind eszedbe se jut. De hogy az...? jaj, képzetek. Jó, folytatódjék.

Hogy legyen, és ne legyen, kapcsolat.

Megyek, verébkémet megetetem. Tudom, tudom, Arany: a gondviselés akaratja nélkül.

S mi nem lennénk százötven, száztíz éves, vagy épp csak félmúltbéli szavak, színek, hangok nélkül. E közhely csöndje éltet.

(III.) Nem az, hogy

Nem az, hogy az egzisztencialitás nem ismer történetiséget és jövőképet, de ezek a túl nagy fogalmak túl nagyok itt. Hát az esztétikával mi legyen? Elképzelhető egy olyan helyzet, hogy valaki hirtelen, vagy titkolt, vagy figyelembe nem vett okból, meghal, s ott állunk mellette, és akaratlan azt mondjuk: „Jó ég, pedig még a múlt héten is milyen jót esztetizáltunk?!"

*

Am - nekem így a kizárólagos

jelen sem élhető! („így

nem lehet élni! ebben az állandó