Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Vertlib, Vladimir: Az idegen szó tükrében : A drezdai Chamisso poétikai előadásokból

Az osztrákokból számos történelmi okból hiányzik a svájciak bornírt magabiztossága. Amit Irena Brezna Svájcról ír, az Ausztriáról ilyen élesen megfogalmazva nem mondható el.

Az oroszban alig vannak dialektusok. A nyelvi különbségek nem a tájegységekhez kötődő nyelvváltozatokból adódnak, hanem a társadalmi rétegzettség függvényei. Az úgynevezett „művelt embert" kiejtéséről, szókincséről és beszédének nyelvtani helyességéről ismerni meg. Ausztriában ez másként van. Az irodalmi nyelv a mindennapokban alig használatos. A dialektusokon belül szociolektusokkal találkozunk, a köznyelvnek létezik gondozottabb és kevésbé pallérozott változata, amelyet a beszélők némelyike irodalmi németnek vél, és minél inkább távolodunk, keletről nyugat felé haladva, Bécs urbánus térségétől, s minél mélyebben hatolunk be Salzburg, Tirol vagy Vorarlberg vidéki jellegű, alpesi, s önmagukat külön világnak tekintő régióiba, annál nagyobbnak tapasztaljuk a különbséget a gyerekek által az iskolában fáradságosan megtanult írott nyelv és a nyelvjárások között, amelyek a tartományfőnök, a bankigazgató, az egyetemi professzor, az építőmunkás és a takarítónő számára egyaránt a tulajdonképpeni anyanyelvek.

Tirolban és Vorarlbergben léteznek nyelvjárások, amelyek annyira eltérnek az irodalmi némettől, hogy de facto külön nyelveket alkotnak. E vidékeken következésképp két- vagy többnyelvűek az emberek. A különböző nyelvjárásváltozatok és az irodalmi nyelv kényes egyensúlyt tartanak. A helyiek, éppúgy, mint a bevándorlók, soha nem lehetnek egészen bizonyosak a nyelvükben, s ezt ösztönösen tudják, vagy legalábbis érzik. A gyakran rosszindulattal átitatott és lekezelő követelés, hogy a külföldiek tanuljanak meg „értelmes németet" beszélni, ezzel a bizonytalansággal magyarázható. De mégis, melyik németet? A Dornbirnben török akcentussal, megnyomorított vorarlbergi nyelvjárást beszélő vendégmunkások „értelmes németet" tanultak vajon? Egy idegen akcentussal beszélt nyelvjárás nevetségesen hangzik. Az „őslakosok" azt is nevetségesnek találják, ha a külföldiek a helyi dialektust utánozzák. Ellenben ha egy vendég- munkásként hozzájuk érkezett külföldi korrekt irodalmi németet beszél, azt gőgnek, kérkedésnek és a beképzeltség jelének tekintik. Leginkább azokat a külföldieket kedvelik, akik mindent megértenek, megközelítőleg korrektül fejezik ki magukat, mindazonáltal hibáznak néha, akik valamely nyelvjárásnak és az irodalmi nyelvnek valamilyen keverékét beszélik, amely ezen nyelvváltozatok egyikéhez sem áll túl közel, és egyikkel sem áll hadilábon, és akik a beszélgetőpartnerük által elmondottaknak csak azokat az árnyalatait érzékelik és értik, amelyekről az valóban azt akarja, hogy megértsék. Röviden: sehol nem könnyű külföldinek lenni, ha nem nyelvzseni az ember.

Tatár Sándor fordítása

163