Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Vertlib, Vladimir: Tranzitállomások

Apám szemrehányásokkal halmozott el. Megsérülhettem vagy meghalhattam volna, kiabálta. Eltévedhettem volna. Erőszak áldozatául eshettem volna. Én mindent mintha ködfüggönyön keresztül láttam volna magam körül. Végtelen egykedvűség áradt el bennem. Kiléptem a testemből; alig érzékeltem, ahogyan anya és Signor Coreanu a lelkére beszéltek apámnak, ahogyan Signora Carmen pergő nyelvvel magyarázott neki olaszul, alig ért el a tudatomig, hogy apám dührohama lassanként lecsillapult, hogy nyugodt, sőt gyöngéd lett a hangja, hogy békítőleg valami tréfásat mondott, és hogy anyám hozott valamit enni. Gyorsan és gépiesen befaltam, majd lefeküdtem, és rögtön elaludtam.

Néhány nap múlva elutaztunk. A szüleim a segítségem nélkül eldöntötték, hogy visszamegyünk Bécsbe. Signora Carmen búcsúzóul átölelt, újra bambinó- nak nevezett, és egy kis plüssmackót adott ajándékba. Sötétbarna mackó volt, kék üvegszemekkel. Udvariasan megköszöntem, de nem tudtam, mit kezdjek vele. Végtére is nagy voltam már az ilyesmihez. Signor Coreanu kezet szorított apámmal, és így búcsúzott: - Remélem, turistaként viszontlátom még.

Tatár Sándor fordítása

60