Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Nagy Hajnalka: Az irodalom senkiföldjén : Transzkulturális irodalom és osztrák kultúra

dik Németországban és Oroszországban. Míg Németország az emlékezés helye, addig Oroszország az emlékek tárháza olyan traumatikus élményekkel és történelmi eseményekkel, mint például Leningrád városának „kiéheztetése" a második világháború alatt. Míg a Rosa Masur-regény a német és osztrák emlékezet üres helyeit tölti fel új, idegen történelmi tapasztalatokkal, addig az iráni származású Hamid Sadr Der Gedächtnissekretär ('Az emlékezettitkár’) című regényében a fordított utat járja: éppen az osztrákok emlékhelyeit írja át, formálja egy „idegen" elme sajátos észjárása szerint. A lengyel származású Radek Knapp, aki fiatal kora ellenére a bevándorló írók első generációjához tartozik, Herrn Kukás Empfehlungen ('Keresetlen jó tanácsok’), egy utazó idegen csípős iróniájával kommentálja és kari- kírozza az osztrákság védjegyeit.

4. „Jertek, mind ti csehek, matrózok, szajhák, kikötetlen hajók..."

A fent említett témák és „megkülönböztető" jegyek vizsgálata bár segíthet egy igen heterogén és többnyelvű irodalom definiálásában, ugyanakkor lehetetlenné is teszi a migráns irodalom tényleges integrációját annak az országnak az irodalmába, amelyben megszületnek. A bevándorlók által írt transzkulturális irodalom ugyanis nemcsak kiegészíti a „honi" irodalmat, hanem sajátos dialógust is teremt annak irodalmi hagyományaival. Példaként szolgál erre az osztrák irodalom „bécsi modernség"-ként ismert korszaka, amely - még ha más hangsúlyokkal is - de szintén tematizálta az énvesztés, a hovatartozás és a nyelvi elégedetlenség problémáit (lásd H. von Hofmannsthal, A. Schnitzler, R. Beer-Hoffmann, valamint H. Bahr műveit). Az Osztrák-Magyar Monarchia irodalmi életét vizsgálva az is nyilvánvalóvá válik, hogy egy homogén, egynyelvű és monokulturális irodalom a közép-kelet-európai térségben sosem létezett vagy volt elképzelhető.

Ingeborg Bachmann, aki szintén ennek az irodalmi hagyománynak az örököse, és az idegenség sokféle tapasztalatát megélte, Böhmen liegt am Meer (Csehország a tengernél van) című versében minden vándorlónak és számkivetettnek az utópikus „Csehföldön" kínál hazát. Egy szavakból épített hazát, amely a kirekesztés helyére a befogadást, a nyelv, a világ és az én közötti meghasonlottság helyére pedig a szó, az „ország" és az én egymással való „határosságát" állítja: „Jertek, mind ti csehek, matrózok, szajhák, kikötetlen / hajók. Illírek, veronaiak s velenceiek, ti, nem akartok-e / csehek lenni. [...] Még egy szóval vagyok határos, s még egy földdel, / határos, bármily kevéssé, egyre inkább mindennel, / egy cseh, egy vagány, mije sincs, mi se tartja, / vitatott tengerről választott földemet látnom, ez végső adományom."20

20 Ingeborg Bachmann: „Csehország a tengernél van". Adamik Lajos fordítása. In: Uő: A kimért idő. Pécs: Jelenkor, 2007, 176-177. o.

15