Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban
mazhatnak, maguk vetik be a cigányok ellen, menekülésre késztetve őket. A probléma megoldására tehát a képmutatás a jellemző. „A kapitány behajt Tóásó Zakar udvarára. Ott rátámad Zakarra: // - Hát mit csináltatok? Hát agyonlűttétek a cigányokat? Hát ki hatalmasí- tottfól arra bennötöket? // - Én nem - mondja Zakar. - Én nem tudok erről a dologról sömmit. // - Hát nem volt lüvöldözés az este? II - De - mondja Zakar - vót. De én éppen akkor borotválkoztam, mikor a lüvések estek. Éppen ezzel a borotvával el" A történetnek közös, gazdát és kapitányt egyaránt jellemző megítélését a novella zárlatában mondják ki: „S Zakar, mutatván a kapitánynak az eszközt [ti. a borotvát], meggyözőleg mondja: // - Ez csakugyan szép kézimunka." (5: 66.) Az ítélet ugyan a borotváról hangzik el, de persze a cigányok elüldö- zésére értik mindketten. „Ez csakugyan szép kézimunka.” Az 1913-ban született Földragasztás irányában című rajz a tanyaiak egymás közti erőszak-alkalmazásáról szól. Az egyik tanyait rá akarják venni, hogy adja el földjét, s ezért, megijeszteni akarván, egy éjszaka rá is lőnek. A novellából kiderül, nem a cigányok lőttek, mégis a megijesztett család első reakciója azonnal a cigányokat veszi gyanúba. „Sötétben vannak, halkkal, csitítják a gyereket, aki nyűgös, fél, megriasztották a puskalövések, ők maguk is félve lesik, hogy nem következik-e újabb durranás. Mert hátha nem is jól látták. Hátha nem a szomszéd volt. Hátha valami kósza cigányság támadása, ijesztgetése volt, hogy a lövő után induljon az ember, s addig a magára hagyott tanyába be lehet törni." (5: 336.) Az előítélet tehát oly erős, s olyan mélyen bevésődött, hogy a saját, konkrét tapasztalatot is megkérdőjelezi. Már-már felülírja. Maguk a „kósza cigányok" azonban ekkortájt lassan már kikerültek Tömörkény érdeklődésének előteréből. Jellemző, hogy a szintén 1913-as Külső történetek második, írás a jegenyenyáron című része a jelekről szólván újra szól a vándorcigányokról is, de csak röviden, s lényegében korábbi önmagát ismétlőén. „Ily különféle jelek vannak a nyárfa oldalán"- írja itt -, „még a kósza sátoros cigány is odaköt az alsóbb ágára valamely színes rongydarabot, amik az ő színnel beszélő nyelvükön jelzik az utánuk következőknek, hogy ő merre vette útját, s melyik tanyából lehetne legkönnyebben malacot lopni." (5: 352.) Ez azonban már alig több egy odavetett alkalmi megjegyzésnél, aktualitás nincs mögötte. Megfelelő empirikus kutatások híján nem lehet bizonyossággal állítani, de nagyon valószínű, hogy az érdeklődésnek ez a lanyhulása nem az írói invenció kifáradásának a jele, hanem a valóságos társadalomtörténeti folyamatok, a vándorlások visszaszorulásának a kifejeződése, tematikában lecsapódó következménye. 9 Érdeklődése mindenesetre nem a cigánytémától fordult el, csak a „nomádokról" a letelepedettekre helyeződött át. A Pénzetlen világ című, még ugyancsak 1913-ban írott novellájában már ez a másik típus jelenik meg. Ennek központi figurája már „Kurczi Jancsi, a cigány. Abból a falusi fajtából, amely hol válykot vet, hol muzsikál. De most nem kell a vályog, mert nem építtet senki még csak egy kerítésfalat sem, mert ilyen időben [ti. a pénzetlen világban] nagyon könnyen rámondják a rozoga kerítésre az emberek, hogy kibír az még egy esztendőt. Ami pedig a muzsikaszót illeti, hát az bizony nagyon vigályosan áll. Nemigen élnek vele az emberek. A bor drága is, savanyú is. Ha akad néha valaki, aki megkívánja a húr pengését, attól sem igen feslik a lóvé. Annak a mondásnak, hogy nem kell a cigánynak pénz, csak a magyarnak legyen, mert ha a magyarnak van, a cigánynak is van: ennek a mondásnak már vége van, talán örökre vége van..." (5: 404.) Az idők rosszabbodása, e novella szerint, a letelepedett cigányok helyzetét is megnehezíti, már-már a sátoros cigány is jobban él, mint a letelepedett. „Nem lehet már a basaválásból (már hogy a hegedülésből) úgy pénzt keresni, mint ezeknek előtte, 73
