Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

képet sajnálkozva nézem." Ám ez csak egyik szintje a megjelenített reakcióknak. A másik, a „tapasztalt" kocsisé egészen más: „De nagyon jól van pedig - véli eltalálni gondolataimra a feleletet János. - Mert nagy bűnben vannak. "Sa kérdésre, hogy mit tettek, mi az a nagy bűn, a kocsis azt válaszolja: „Hogy mit loptak, nem tudom, tekintetes uram. Hanem mikor a cigány dombra üti fól a sátort, oszt azzal mutogatja, hogy nem bujdosik, akkor félti legjobban magamagát." A paraszti „bölcsességben" tehát az előítélet szava szólal meg, a cigányok bűnössége már előzetesen adottnak vélelmezett. A szöveg végső állásfoglalása pedig határozatlan s metaforikus. A tárca utolsó mondata az utat idézi föl, „ahol még csillogott a napfényben a csendőrszurony a lassan húzódó karaván mögött". A „sátoros" család sorsára tehát az intézményes erőszak vetül rá, s ennek jelzése mindenképpen az írói rokonszenv s együttérzés dokumentuma.

Mindenképpen figyelemre méltó azonban, hogy a saját tapasztalatot közvetítő leírásban lopás vagy más bűn nem szerepel; amit a cigány család ténylegesen tesz, s amit Tömörkény saját szemével lát, az nem sorolható a kriminalitás körébe. A bűnelkövetés e tárcában mindig csak mint egyik vagy másik szereplő föltevése jelenik meg, azaz vélekedés, előítélet.

A Cigánysátor a domboldalon mindenesetre, akárhogy minősítjük is, szakaszhatárt jelez. Ettől kezdve a Tömörkény-prózában megszaporodnak a cigányvonatkozású utalások. 1897-ben a Jelek a pusztán a jelolvasó vándorcigányok sajátos kommunikációjára hívja föl a figyelmet. A pusztai, a „kintvaló" emberek speciális körülményekhez igazodó tájékozódását mutatja be ez a rajz, azokét, akik meglátják „a nyomot és a jelet". „Jelzés, hol régi, hol újabb, még ma is sok van" - olvashatjuk itt. „Pusztai erdők szélén a fóltűnőbb sarokfák oldala tele van mindenféle vágással. [■■■] A puszták hieroglifjei ezek, amiken, aki ért hozzá, olvasni tud." „ Szokás a lószőrrel való jelzés is. Az, aki tudja, hol keresse, megtalálja, más talán meg se látja. [...JA sátoros cigány valósággal olvas az ilyesmiből. Kevesen tudják, de úgy van, hogy a tavasztól őszig kódorgó sátoros cigány nemcsak úgy vaktában jár-kel, hanem tervek szerint. O parancsokat kap, hogy most erre menjen, most arra, s e parancsok oda vannak faragva az ú tszéli fákra, le vannak dobva az országút porába, s megtalálhatók a pusztai kút mellett. Egyszerű dolgok, de érthetők, amiből a sátoros vándor mindig meg tudja azt, merre kell mennie, legtöbbször azt is, hogy melyik főnök az, aki a parancsot adta. [...] Ők ezek segítségével haladnak előre-hátra, s úgy lehet, egyéb kitudatlan dolgaik is vannak." (2: 124-125.) Mi lehetett ennek a leírásnak az alapja, honnan tudta Tömörkény, amit tudott, nem derül ki. Forrása valószínűleg a pusztaiak elbeszélése lehetett, akik a határban utazó írónak magyarázatot adtak a szeme elé kerülő jelek eredetére, funkciójára. Egy „megmagyarázhatatlan" kommunikációs esetet pedig „egy szegedi ügyvédre" hivatkozva mond el, s ez jelzi, írásában másodlagos információkat ad tovább. Maga az eset, amelyet elbeszél, ha esetleg csak a városi folklór terméke is, érdekes, s lehet benne valami. Az elmesélt összetűzés „este kilenc és tíz óra között történt a felső Dunántúlon. A deszki cigányok pedig reggel hétkor már Szegeden voltak a hírrel, s így azt reggel hatkor már meg kellett kapniok. Deszken távíró nincsen, de hogyan is lehetne a sátoros cigánynak telegrafál- ni. Vasúti összeköttetés sincsen. A veszedelem híre mégis ott volt náluk kevesebb mint kilenc óra alatt." (2:125.) Az esetet Tömörkény érezhető respektussal meséli el. A jelolvasó „sátoros cigány" az ő számára a rejtélyes puszta egyik lakója, természetes eleme. „A pusztákat egyre mélyebben járja az ekevas. Az iskolák harangjai is beljebb hatolnak a végtelen mezőkbe. Am azért csak titkos marad, rejtelmes és kiismerhetetlen az embereivel együtt." (2:126.)

Az 1898-ban született A közigazgatási vályú című rajz csak egyetlen, e témakörbe vágó utalást tartalmaz, de az fontos és beszédes, jellemzi Tömörkény viszonyulását. „Vélity Pája megvette a régi vályút nyolc hatosért. (Tisztán csak a szép nagy szögek kedvéért, amik benne vannak. [Mert] Mióta a sátoros cigányokat pusztítják, nincsen valamire való kovács az ország63