Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Németh László: Magam helyett: A mű utolsó fejezete - közreadja Németh Judit

okozott a cikk az Irodalmi Újságnál is. Akkor már elkezdődtek Pesten az első ávós-kergetések, hasonló híreket kaphattak vidékről is, s úgy voltak egy kicsit, mint a bűvészinas, - nem tudták, - nem fordul-e pogrom formájában ellenük végül, amit felidéztek. Az írásomat a lap élére tették s amikor Tóbiás Áron, aki most a Rádiónál intézősködött, friss cikkemet beolvastatta, Hatvány Lajos csöngetett fel elsőül - aki közel harminc éve a fordított sárga foltot először varrta a mellemre.

Még aznap elkészült a második cikk - az induló Új Magyarország vezércikke, amelyet csütörtök délelőtt, az értem küldött autón vittem át a Dorottya utcai párthelyiségbe. Igen jellemzőnek találtam, hogy ki jött elém az autóval - egy szabályos, gyógyintézeteket megjárt elmebeteg, a lányaim derék tanítónőjének a veje, akit 44 őszén, a bujdosásaimban ismertem meg. A skizophreniája újabban úgy látszik vallásos színt öltött, mert az úton azzal szórakoztatott, hogy a forradalom azért győzött vértelen, mert a Boldogasszony vigyázott a fiainkra. De a párthelyiségben uralkodó elevenség is emlékeztetett kicsit az ő nagy időkre beállított zaklatottságához. Az utcában még egy párthelyiség volt, a Kisgazda párté, s a hosszú sorban fénylő autók egy ismerősöm szavait dobták fel, aki szerint egyes gyáriak azzal fenyegetőztek, hogy majd ők is benéznek azokba a párthelyiségekbe, csak sokat száguldozzanak az autóikon. A Petőfi párt tájéka, persze, most is igénytelenebb volt; de azért Farkas Feri szobájából is ki-bejöttek a felsrófolt idegzetű emberek, akiken a rég nélkülözött politikai élet izgalma tündökölt. Volt valami „nagyidai" ebben a lelkesült nyüzsgésben. Az én cikkemet, mint a lap első cikkét, Bibóval néztük át. O volt persze a legműveltebb, s emberileg messze a legkülönb a föltámadt politikus hadban. De én tán épp rajta láttam leginkább a mondhatnám eufóriás hatást, amit a történelem levegője tesz, akármilyen veszély csírája is van benne, - a homo politicus-ra. Az utolsó években sokszor voltunk együtt társaságban: a sok munka úgy kifárasztotta, hogy miután némi aprósüteményt megevett, rendesen belealudt a társalgásba. Most azonban a mozgása is más volt; érzett rajta, hogy megjött a nagy, egyszeri alkalom, melyre testi és erkölcsi erejét tartogatta - ha a meglepetéseket, melyekkel később szolgált, nem is tudtam akkor feltételezni benne. Cikkem: Pártok és egység - voltaképp az ellen szólt, amit itt magam körül láttam: a 44-es pártok s általában a parlamentizmus feltámadása ellen. Ha már vannak pártok, legalább egy dologban kötelezzék el magukat, hogy a szocializmus vívmányaihoz nem nyúlnak hozzá. Bibó a cikket elfogadta, csak a 44-es pártok bírálatát nyirbáltuk meg (amitől a cikk jobb s tömörebb lett) - s a szocializmus szón akadt fenn egy percre. (O, a nálam fiatalabb gondolkodó, nyilván már lejártnak érezte.)

Amire mi a cikket átnéztük, az írószövetség gyűléséről is megérkeztek a Petőfi párti írók: Illyés, Veres, Féja, Szabó Pál s az újonnan beválasztott Keresztury. Ahogy bevonultak, főleg a Veres Péter sápadtsága tűnt fel: bánthatta, amit az utolsó napokban megélt. Én nekem Békés, - az ő ottani, esti látogatása jutott eszembe s egy szokatlan tudatalatti impulzusnak engedve: magamat is meglepő módon megcsókoltam.

13