Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Németh László: Magam helyett: A mű utolsó fejezete - közreadja Németh Judit
ruárjában a XII. kerületi elöljáróságon csapott meg - most a szállodaigazgató rögtön szobát akart nyittatni számomra. A legjobban azonban a sofőrünkön éreztem meg a változást. Idáig, a vonakodás miatt, mellyel a kedélye hullámzásait követtem, láthatóan gyanakodott rám; most, amíg az elnöknőt keresték, nyilván hallott felőlem valamit; a láz, hogy itt vagyok s az ő kocsiján jöttem, rá is ráragadt - amíg Sajkodra kivitt, már Laci bácsi voltam neki s úgy bánt velem, mintha egy kocsmában ittuk volna a kortesbort. Ilyesformán lenne ez Pesten is. De bele vihetem-e magam, ahogy egyesek várják tán - abba, ami most odafenn folyik. Én tudtam a legjobban, mennyi megterhelés, önfegyelem eredménye volt az, hogy három év után végre megint dolgozni tudtam, mennyit csalódtam, míg Sajkodon egy olyan véglegesnek hitt menhelyet találtam, mint a lányomék házikója. Kívánhatja-e valaki - hacsak nem ellenségem - hogy ezt most ott hagyjam: a távol tartott ingereket záporban bocsássam védtelen idegrendszeremre? Hisz, ha csak a halál várt volna rám - de a szélütés, bénaság, elhülyülés... Az okosság is azt parancsolta volna, hogy itt várjak ki egy-két hetet legalább, - amíg eldől, hogy új helyzet megszilárdul-e. Másrészt: lehet-e itt lapítanom, amikor most dől el, - néhány nap alatt talán, hogy a fölkelt nép hogy tud bánni váratlan szabadságával. Én tudtam legjobban: milyen kevés történeti tájékozódás, helyzetfelmérő erő van itt, még a legjobb elmékben is. S mi van - mi lehet a legsötétebbekben. Különösen két dolog volt félős azután, amit tapasztaltam. Hány olyan világtól elszakadt zúg támadt e hét alatt, mint a mi Szigligetünk, - mi lobbant fel az én tapolcai munkásom higgadtsága helyén, s hány helyről nem tudott idejében elillanni az elnöknő. Ha a bosszúvágynak ezek a préritűzei összefolynak... Különösen súlyos következmény lett volna, ha a megtorlás a pogrom színét ölti. A nép nem igen tudott biztos határvonalat húzni, hogy szenvedéseiből mennyi írandó a szocialista elvek s mennyi a végrehajtók iránti ellenszenv rovására. Aztán: hány tettrekész Sajkod várja országszerte a fejleményeket - s próbálná a régit igazolni, sőt uralomra juttatni az új világban. Én nekem ez a fölkelés is azt bizonyította, amit az utolsó idők föllendülése is: hogy a magyarság, bár sokat szenvedett, megerősödött, életre kapott az elmúlt esztendőkben: az ifjúság megtanulta, milyennek kéne a szocializmusnak lenni, amint az ipari tanulók is partizánregények kútjainál töltötték meg a benzines üveget. Hogy mi lesz ebből a fölkelésből, az a világpolitikától függ, - de hogy mi merre indulunk el, milyen vágy, szándék, ideál bontakozik ki a „váratlan nemzetrobbanásból" az mitőlünk függ, - tőlem is. Jó alvó vagyok - de ezen az éjszakán nem igen hunytam le a fejemben lévő kínzó világosságtól (mely olyan volt mint a kínzókamráké) a szemem. Vívódásomnak a sportújságírók vetettek véget; az új hírek hatására neki vágtak a pesti útnak, - Kiss Tamás is velük jött, s amikor a kápolnától begázoló különítményüket megláttam: már tudtam, hogy nincs határozni valóm - mennem kell. - A derék újságírók megfelelő igazolványokkal is fölszerelték maguk (a szigligeti és tapolcai tanácstól) - s az autókra (most már két autójuk volt) nagy Sajtó feliratú táblákat raktak ki, ők már a forradalom zsurnalisztái voltak. Az igazolványainkat csak Almádi táján nézte meg néhány karszalagos honvéd - parasztfiú, akik az újabb híreket faggatták tőlünk; - s Fehérváron túl jött szembe velünk 10
