Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Tóth Csilla: A szöveg mint tárgy: Vizualitás, narráció és társadalmi reprezentáció Márai Sándor Bolhapiac című kötetében 1934, 2009
mációt. A híres emberek esetében a néhány soros leírás az életrajz, a hírhedt bűnözők esetében a krimi narratív sémáját követte. Minden esetben lezárt, kerek történettel van dolgunk, a történetek szerepe a figura identitásának a megteremtése, így válik a néző számára teljesen beazonosíthatóvá. A zárt, jól ismert narratív séma abban is segít, hogy a látott figura beilleszthető legyen a befogadó valóságának hatalmi és etikai rendjébe. így például 1939-ben a Plasztikon élére „ősi földünk visszaszer- zői" kerültek (Imrédy, Teleky, Kánya Kálmán), a bűnözők esetében pedig a krimi narratív sémájához képest a narráció új, elmaradhatatlan eleme a büntetés pontos, a jogi szaknyelvből kölcsönzött leírása.5 További érdekesség, hogy a metonimikus elv jelen van az anatómiai részleg mellett a bűnözők osztályában is: külön részleg a „bűnjelek múzeuma", ahol pl. látható volt az az utazókosár, melyben egy meggyilkolt leány holtteste volt, vagy egy kályha, melyben egy ékszerészt égettek el.6 A Plasztikon kivette részét a nemzeti mitológia és nemzeti identitás fenntartásában is, egyszerre érvényesült 1848 és a Monarchia kultusza, ami ekkor, 1939-ben már elválaszthatatlan attól a külpolitikai törekvéstől, mely a revíziót egy idegen hatalom segítségével látta lehetségesnek végrehajtani.7 A Plasztikon tájékoztatója jó példája annak, hogy a kultúra perifériáján elhelyezkedő jelenség (hiszen akkoriban már a panoptikum, mint ahogy az egész Vurstli, hanyatló korszakát élte, a társadalom alsó rétegeinek szórakozási lehetősége volt8), sőt annak is egy marginális, megőrzésre érdemtelennek ítélt objektivációja összefügg a hatalom és a befogadás-megalkotás közösként tételezett kultúrájának centrális kérdéseivel. A kultúra különböző területeinek egymásra hatása, textus és kontextus összjá- tékának vizsgálata a kulturális narratológia legfontosabb törekvése. A klasszikus narratológiával szemben lényeges a narratív struktúra kontextuális és történeti beágyazottsága. Az átfogóan értelmezett kultúra és az irodalom, pontosabban a kollektív tapasztalati valóság és az irodalmi formák összeszövődöttségét vizsgálja (Erl-Roggendorf, 2002: 79.). A szociológiai redukcionizmussal szemben az irodalmi mű nem a társadalmi valóság tükröződése, nem egyszerűen egy adott társadalmi réteg tapasztalatának a kifejeződése. Nemcsak arra képes, hogy a kollektív tapasztalati valóságot artikulálja, hanem képes a kultúra szimbolikus értelemvilágára jelentős hatást gyakorolni (Erl-Roggendorf, 2002: 77.). A kulturális kontextus (Nünning, 2000: 360.), vagy a mű elsődleges kontextusának (Takáts, 1998: 316.) vizsgálatában érdemes a vizsgálódást a szöveg ismétlődő, hangsúlyos motívumai és a korabeli valóság közös elemeire összpontosítani. A Bolhapiac esetében szöveg és kontextusa egyik közös eleme a panoptikum. A motívum két helyen szerepel: Az Ember című tárcanovellában az elbeszélő egy 5 A 24. viaszfigura leírása jó példa arra is, hogyan fonódott össze a kirekesztő gondolkodás a hatalmi rend fenntartásának törekvésével: „Varga Pál cigány; szegkovács, aki Streisinger Ernő vaskereskedőt bestiális módon meggyilkolta és kirabolta. Négynapos hajtóvadászat után sikerült az elvetemült gyilkost elfogni. A bíróság kötél általi halálra ítélte." 6 A 44. figura egy gyermekkocsi volt, „amiben egy agyonütött és kirabolt baromfikereskedőt a szemétgödörhöz toltak, ahol elásták". 7 így például Szent István és Ferenc József ugyanazt a címkét kapták: „Magyarország apostoli királya”; a Habsburg család tagjai (Ferenc József felesége, Erzsébet, IV. Károly és Zita királyné) közvetlen szomszédságában volt látható Szent István, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth. 8 Lásd.: Granasztói Péter: Tömegszórakozás a Városligetben - A Vurstli, Budapesti Negyed, 16-17., 1997/2-3. 96
