Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Sági Norberta - Rigó Róbert: Az oral history lehetőségei az oktatásban
szöveg töltötte meg. A szöveget úgy tagolták a gyerekek, hogy egy oldalra egy kérdésre adott választ írtak. Azt is meg kell említeni, hogy a fogalmazás és „könyvecskeírás" a gyakorlatban többször úgy történhetett, hogy a szülők, nagyszülők besegítettek - erre következtethetünk adott esetben a szövegek nyelvi megformálásából, a magas fokú szövegkohézióból. A gyerekek a feladat elvégzése után lelkesen mesélték egymásnak és a tanítónőknek az élményeiket. A feladat nemcsak a gyerekeket lelkesítette, hanem a többi résztvevőt is: szülőket, nagyszülőket, akik a családfák elkészítésében és a családtörténet rekonstruálásában közreműködtek. Az osztálybeli közös megbeszéléskor mindenki elmesélhette élményeit, megmutathatta a családfáját, a fotókat, a nagyszülők régi iskolai értesítőjét és egyéb dokumentumokat. Ez olyan közös élmény volt, melyben a gyenge tanulmányi eredményű tanulók is örömmel és oldottan nyilvánultak meg. A feldolgozás szempontjai lehettek a különböző keresztnevek, foglalkozások, lakóhelyek összegyűjtése, gyerekmunkák, gyerekjátékok összevetése, lakóhelyek térképen való elhelyezése, a születési évek számegyenesen való feltüntetése. A projekt értékelése minden osztálynál kérdőíves és interjú formájában történt meg. A részt vevő tanulók a feladat után egy hat nyitott kérdésből álló kérdőívet válaszoltak meg, melyben olyan kérdések voltak, mint: miért volt jó a nagyszülővel beszélgetni, mit szeretne mindenképpen elmondani az osztálytársainak, mi volt érdekes, mit nem értett, mi az, ami másképp jobb lett volna. A tanítók benyomásait egy személyes beszélgetés során igyekeztünk leszűrni. A legfontosabb tanulságot a gyerekektől és a pedagógusoktól érkező visszajelzések alkotják. A gyerekek többnyire megjegyezték, hogy örültek, hogy beszélgethettek a nagy- mamájukkal/nagypapájukkal, és jobb lett volna, ha még többet lehettek volna együtt. A fogalmazásokban többnyire pozitív érzelmekről olvashatunk: „A nagypapám nagyon jószívű volt. Mert mesélt nekem a kicsikoromról, hogy milyen jó voltam kicsinek, hogy jól viselkedtem. És ez nekem nagyon jólesett, hogy ilyen jót mondott a papám nekem, mert ez engem meglepett. És vártam, hogy az osztályomnak el tudjam mondani, hogy milyen jó volt, hogy a papám le tudott velem ülni egy pár percet beszélgetni. "(Misi, 3. oszt.) A gyerekek többnyire azért tartották jónak, hogy beszélgettek a nagyszülővel, mert így megismerhették a rokonaikat (ez volt a leggyakoribb válasz), mert jó volt visszaemlékezni (ez volt a második leggyakoribb válasz), és mert sok mindent megtudtak a családjukról, rokonaikról, a család múltjáról. A „Jobb lett volna, ha..." kezdetű mondatoknál a gyerekek többsége azt sajnálja, hogy nem ismerhette valamelyik már elhunyt rokonát. Gyakori válasz volt, hogy jobb lett volna, ha a mama/papa többet mesélhetett volna. A válaszok nagy része a nagyszülőtől hallottakra reagál, egy elhangzott témát említ, pl. jobb lett volna, ha több pénze lett volna a mamának / gyerekkorában nem kellett volna annyit dolgoznia / a mamám jobb szakmát választ. A „Megtudtam, hogy., az „Érdekes volt, hogy..és „Azt mindenképpen szeretném elmondani az osztálytársaimnak, hogy..." kezdetű mondatok befejezésénél általában a fogalmazás egy-egy részlete bukkan fel. Tehát a válaszokat gyakran az interjú kérdései irányították. Ezek azért különösen érdekesek, mert éppen azt mutatják, amit a gyerekek a legérdekesebbnek, legmeglepőbbnek találtak a beszélgetésben. A legtöbb válaszban a munka téma fordul elő. Ilyenek például: „szeretett dolgozni", „a mamám már kicsi, 6-7 éves kora óta ő főzött", „a mamám nagykorában nem az lett, ami akart lenni", „régen a gyerekek is dolgoztak otthon", „betanított munkások voltak", „régen a gyerekeket be lehetett vinni a munkahelyre", „a dédmama a konzervgyárban dolgozott", „sokmindenki kertész vagy földműves volt a családban", „apa katona volt". 252
