Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Müller Rolf: Célkeresztben a Forrás: Kísérlet egy állambiztonsági történet rekonstrukciójára

cius 10-én lesz, melyen részt vesz a Forrás főszerkesztője és Zám Tibor, Pintér Lajos, Csató Károly." Jenovai úgy értékelte: „helyi operatív értékű" információ birtokába jutott, így hát megbízta „Solymosit", hogy „eddigi ismeretei és az 1977. március 10-i »ismerkedési est« tapasztalatai alapján értékelje a Forrás és az egyes tagok viszonyát a Fliatal] Allkotók] K[klubjá]-hoz, illetve annak tagjaihoz. Elképzeléseiket, terveiket rögzítse. "57 Hogy a feladatot miként teljesítette a titkos megbízott, nem derül ki a munkás­ságát tartalmazó dossziéból, az viszont igen, hogy „Solymosi" információszerzési lehetősége idővel nagyon beszűkült a lapnál. 1979. június 12-én egy gépkocsiban tartott találkozón elpanaszolta, hogy Zám Tibornak a lap az évi 6. számában megjelent Túl a poklon című novelláját olyannyira sértőnek találta, hogy meg­szakít minden kapcsolatot a szerzővel és a folyóirattal.58 Pár hónap múltán, augusztus 21-én pedig úgy fogalmazott tartótisztje előtt, hogy „a korábbi sze­mélyes ellentétek nem szűntek meg, de nem is törekszik azok megszüntetésére. Csak Pintér Lajossal szokott időnként beszélgetést folytatni, de nem sok eredménnyel, mert érdeklődési területük - vers és szociográfia - nagyon különböző. "59 Nem tudni, hogy ezek a személyes és szakmai ellentétek valósak voltak-e, vagy inkább a hálózati személynek a feladat alól való kibújásáról volt-e szó. Mindenesetre ezután már csak kétszer szállított információkat a megyei kulturális elhárításnak, dossziéját az év végén lezárták. Hatvani Dániel nyilvános szereplését örökítette meg Budapesten a fotós társadalom köreiben járatos „Köves Zoltán". Lássuk a fővárosi kiruccanást a BM III/III. Osztály titkos megbízottjának tolmácsolásában: „1976. február 26-án az FMK fotószekciójának rendezvényén Hatvani Dániel, a Forrás című lap főszer­kesztője, mint meghívott vendég vett részt. A klubest 19 h-kor kezdődött, kb. 25 fős létszámmal. Hatvani Dániel ismertette, hogy a Forrás című folyóirat új, jobb tech­nológiai eljárással készül, és ebből kifolyólag teret tud adni fényképek közléséhez. A Forrás, mint köztudott, szociológiai témákat és problémákat tár fel, illetve kifeje­zetten ilyen művek közlésére szolgál. A főszerkesztő kifejtette, hogy szívesen közöl az ehhez a témához kapcsolódó fényképeket, vagyis szociofotót. Ezek után vitára került sor. Megpróbálták definiálni, hogy mi is a »szociofotó«. Hatvani Dániel - és végül a résztvevők szerint is - a szociofotó fejezze ki a ma társadalmát, a társadal­mi problémák tükre legyen, tárja fel ezeket az alig látható nagyon is összetett, még megoldatlan problémákat. Továbbá a problémalátás ne csak a szélsőséges negatív megnyilvánulások szintjén mozogjon. Néhány példát is említett, mint probléma­kört, pl. a státusszimbólum, a főnök és beosztott viszonya, családi és egyéni prob­lémák stb." A tmb. jelentéséből - amely még a hallgatóság felszólalásaiból is válogatott - a BRFK III/III-as tisztje azt a következtetést vonta le, hogy a 57 ÁBTL 3.1.2 M-38900 14—15. Jenovai Lajos jelentése „Solymosi" fedőnevű titkos megbízottal tartott találkozóról. 1977. március 10. 58 ÁBTL 3.1.2 M-38900 44-^5. Jenovai Lajos jelentése „Solymosi" fedőnevű titkos megbízottal tartott találkozóról. 1979. július 24. 59 ÁBTL 3.1.2 M-38900 47-48. Jenovai Lajos jelentése „Solymosi" fedőnevű titkos megbízottal tartott találkozóról. 1979. augusztus 21. 91

Next

/
Thumbnails
Contents