Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kincses Károly: "Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.": Reismann Marian (1911-1991)

hegységben, s amikor visszajöttem, akkor várt engem a Capa háborús könyve Jancsitól, vigaszdíjnak és az értesítés, hogy ki vagyok rúgva. És akkor egy nagyon befelé néző és nehéz periódus kezdődött." Ugyanaz a Vásárhelyi Miklós, aki a Minisztertanács Sajtóosztályának vezetőjeként aláírta a felmondólevelét, adta ki kérésükre azt az igazolást, hogy nem tartoznak a már említett 02-es paragrafus hatálya alá, tehát vállalatok is rendelhetnek tőlük. „És akkor ez nem volt egyszerű kérdés, mert iparigazolványt nem válthattunk ki. Nem tudom, hogy tudod-e, mi volt a 02-es. Ez egy rendelet volt, mely szerint állami vállalatok csak állami vállalatoktól rendelhettek, mást nem fizethettek ki. Tehát tőlünk nem lehetett fotókat sem rendelni. Akkor fölmentem a Vásárhelyi Miklóshoz, aki a Tájhivatal (Tájékoztatási Hivatal) elnöke volt, és azt mondtam, hát álljon meg a menet, aminek következtében kaptunk egy cetlit, hogy mi heten (Langer, Gink, Sándor Zsuzsa, én...) mentesítve vagyunk a 02 alól. De ezt az egyik könyvelő elfogadta, a másik nem. Most már tudom, hogy 1953-ra miért nem akartam visszaemlékezni. Azért akadt másfajta ember is. A Népművelésügyi, vagy hogy hívták akkor a minisztériumot, kiadta a Család és Iskola című lapot, és annak a szerkesztője még a Magyar Fotónál kezdett velem dolgozni, s amikor kirúgtak, akkor azonnal odajött a Veres Pálné utcába azzal, hogy folytassuk tovább a munkát. Volt egy-két ilyen ember is." Akadtak más megbízásai is. A Műszaki Könyvkiadó és a Zeneműkiadó részére fényképezett portrékat, illusztrációkat különböző könyvekbe. Sokkal később, már nyugdíjasként megkereste a Zeneművészeti Kiadó vezetőjét azzal az ötlettel, hogy a zeneszerzők arca örökkön rejtve van a közönség előtt, tulajdonképpen arctalanok, csak zenéjükkel vannak jelen a magyar kulturális életben, ezért ő megmutatná a közönségnek, kik állnak a hangjegyek, kották, partitúrák mögött. Tetszett az ötlet a direktornak, ennek nyomán megkapta a megbízást, hogy fényképezzen le két tucat jeles magyar zeneszerzőt. Jól sikerült, kiállítás készült belőlük, valamint egy könyv, Magyar zeneszerzők címen, 1975- ben. Más műfajban, a táj- és városfotóban is otthonosan mozgott, sok képeslapot fotózott. Olyan eldugott, távoli falvakat jelölt ki számára a Képzőművészeti Alap, ahová már nem érte meg kiküldeni fotósát, Marian pedig boldogan használta ki, hogy csavaroghat kedvére és még munkát is végez közben. „Jelen levelünkkel megbízzuk Önt az alább felsorolt helyiségek fotózásával: Közöljük Önnel, hogy a helyiségekről annak nagysága szerint 6-8 drb, zsűri által elfogadott felvételre van szükségünk. Ügyeljen arra, hogy a felvételek felöleljék a helyiség legfontosabb épületeit, műemlékeit, fürdőit, látképeket és utcaképeket. Felvételezés előtt keresse fel az illetékes papír- és írószerbolt, vagy földműves-szövetkezeti bolt vezetőjét. A helyiség nevezetességeiről esetleg a tanács népművelési osztályán szolgálhatnak felvilágosítással. Általános jellegű tájképet a helyiségekről csak akkor kérünk, ha rájuk nézve feltétlenül jellegzetes. A másodkópiákért úgy az elfogadott, mint az elutasítottakért Ft 10-10, azaz tíz forintot fizetünk. Kérjük képeit a beadásra szűkebben válogassa meg, amennyiben ilyen vonatkozásban problémája van, úgy tanácscsal szívesen állunk rendelkezésére." A megbízása szerint Balf, Rábapordány, Oriszentpéter, Vasvár, Ács, Bajna, Kisbér, Almásfüzitő, Nyergesújfalu településeket kellett felkeresnie. Felkereste. Ezek nagyobb része meg is jelent fekete-fehér képeslapokon. Készített továbbá egy színes naptárt Szentendréről 1984-ben, ami kategóriájában első díjat nyert az az évi Szép Könyv megmérettetésen, 1986-ban pedig még kettőt, Kőszegről és a vasi hegyhátról, jelent meg könyve Győrről is.

1957-ben egy évig visszatért a klasszikus fotóriporteri pályára, az Érdekes Újság fotó- riportere lett. Bátyja állását kapta meg, aki fizetés nélküli szabadságot kért és kapott a laptól, s Németországban élt és fényképezett ez idő tájt. A lapbéli megjelenésekből arra következtetni, hogy 1957. február elején vette át bátyja státusát az Érdekes Újságnál, ettől kezdve jelennek meg itt képei, s marad abba Jánosé, egy időre, de aztán Olaszországból küldött képei helyet kaptak ismét a lapban, párhuzamosan Marianéval. Egy évig tartott ez a megbízás, mert utána megszüntették a lapot. Ezzel nagyjából Reismann Marian fotóriporteri pályája is véget ért.

128