Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Dobos Marianne: Szibériai ballada
Dobos Marianne Szibériai ballada „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya." (Jn 12,26) Gyönyörű példa arra, hogy az „erő az erőtlenségben" hogyan győzedelmeskedik, dr. Balogh István tábori lelkész élete. 1917. július 3-án Sárospatakon született. A Pázmány Péter Hittudományi Egyetemet elvégezve elöljárói fényes jövőt, nagy tudományos karriert jósoltak neki. Nem így történt. Mert kitört a világháború, és őt is 1944-ben behívják katonának. Tábori lelkész lesz, aki 1945. május 8-án szovjet hadifogságba kerül. Az elvesztett második világháború után a hadifoglyok „idegen föld csavargóf'-vá váltak. Velük a tábori papok, lelkészek, ahogyan ez vele is történt. Nem kevesen voltak, Irkutszkban, az egyik elosztóállomáson meg is akadt a szeme valakinek azon, hogy menynyi sok lelkész van itt. Mit is kéne kezdeni a szétvert különféle hadseregek maradékaiban lévő lelkészekkel, papi emberekkel? így emlékezett erről dr. Balogh István: „Összegyűjtöttek hát bennünket egy csoportba. Emlékszem, negyvennyolcán voltunk. Lengyelek a legtöbben, meg németek és magyarok főként. Néhányon románok is. A román lelkészek többsége ügyesen már le-lemaradózott Romániában, ha módot leltek rá. Inkább lengyelek, magyarok és németek voltunk. A lengyeleknek két csoportja. Az egyik az oroszok ellen harcolt, arccal kelet felé, míg másik részük a németek ellen, arccal nyugat felé. A hadifogolytáborokban, többen is, így a mieinkben is, találkoztak. Mivel az elhelyezésük ezután „egyformán" közös volt, kisregényt írhatna valaki arról, hogyan egyeztették ezt egymással, és hogyan élték meg majd a 'különbözést', a 'különbözést' senki számára nem biztosító lágeréletben. Fontosabb ennél az epizódnál, bár ki-ki elgondolkodhat ezen is, hogy én 'dicsekedjek' most azzal, hogyan kerültem oda, ahová. Mi, lelkészek, ott állunk, egy a győzelem diadalából még magához nem tért, vagy csak a ruhatárát otthon felejtett tábornok előtt. 'Tábornok házigazdánknak' még a pufajkája is zsíros volt. Ennek leginkább az lehetett az oka - vicceljem el -, hogy a rengeteg étel feljött megnézni, ki itta meg a rengeteg vodkát a győzelem örömére.- Mi már a papokat nem öljük meg! - vezette be hozzánk intézett mondatait. Mint korban a legfiatalabbak közé tartozó, később ki is derült, a legfiatalabb voltam valóban, hátul állva hallgattam tovább. -Itt csak útban vannak nekünk. Aki a most kiadandó parancsomat teljesíti, azt soron kívül haza fogjuk küldeni. A papi emberek, papi fejjel gondolkozva, mondjam papi naivitással ezt komolyan is vették. Csak arra kellett volna gondolniuk, hogy nemigen visznek ki valakit Irkutszkig azért, hogy rögtön soron kívül hazavigyék. Társasutazás? Világlátás? Megvolt! Irány hát hazafelé!- Hazaküldünk mindenkit, kivéve azt, aki imakönyvből nyilvánosság előtt imádkozik. Aki megkísérel istentiszteletet tartani. Aki a betegek közé megy. Megértették?! 94
