Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban

kívül marad azon.64 A dialogikus antropológia elgondolásában az etnográfiai szöveg „a beszéd kölcsönhatásában mutat be két szubjektumot"65, ahol tehát kutató és adatközlő egyenrangú beszédpartnerré válik. Ez az eszményi elgondolás azonban képletes, hiszen a kutató idegensége nem függesztődik fel teljes mértékben, tudományos diszpozíciói nem válnak semmissé a terepmunka során létrehozott kommunikációs helyzetben, sőt fokozottan érvényesülnek a szituáció speciális jellegéből adódóan. Hiszen itt nem egy spontán dialógus képződik, hanem egy diktafonnal felvett, egy vagy több feltételezett publikumnak mondott és a kutató által ellenőrzött dialógus. Ahogy Karl-Heinz Kohl felhívja erre a figyelmet: „A magnóra felvett vagy a leírt dialógusban visszaadott hang sohasem ártatlan, spontán, s főleg nem naiv. "66 Oszthatjuk Kohlnak a nézetét abban, hogy ez a párbeszéd mindenképpen egyenlőtlen, még akkor is, ha a kutató és a kutatott kölcsönösen függnek egymástól, és végül a kutató az, aki birtokolja, ellenőrzi, és saját fordításában közli a dialógust. Amiben a dialogikus antropológia mégiscsak újdonságot kínál, hogy a kutató narratíváját kritikusan szemügyre véve ráirányítja a figyelmet arra a dialógusra, amely információt és hátteret szolgáltatott a tudományos diskurzusban elbeszélt narratívához. Egy másik vonatkozásban pedig az interjú mint szöveg vizsgálatában is érdekessé teszi a kutatott monológja helyett a kutató és a kutatott dialogikus viszonyának vizsgálatát.

A dialógus az életútinterjú módszere esetében is létrejön, amikor voltaképpen az interjú készítőjének a fő narratíva elmondása alatt verbális szinten nincs szerepe - miután megkérte interjúalanyát, hogy beszélje el élete történetét, szerepe a támogató odafigyelés, melyet lehetőleg nem verbális kommunikáció útján jelez.67 Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene továbbra is dialógusnak tekintetünk a kapott interjúszöveget. Az interjúkészítő, ha nem is szólal meg, jelenlétével alapvetően befolyásolja az elbeszélés alakulását. A kutató mint Másik68 olyan (feltételezett) elvárásokat implikál, melyek alól az elbeszélő nem tudja kivonni magát. És viszont: az elbeszélő is olyan előzetes elvárásokkal69 lép a szituációba, melyek nyomot hagynak a narratívában is. Az interjú készítőjének jelenlétére azért is szükség van, mivel ő az, aki „odaadó jelenlétével" elismeri és hitelesíti az elbeszélő tanúvallomását.70 Az interjú készítőjének jelenlétére utalnak a kiszólások is, melyekkel az elbeszélő bevonni szeretné hallgatóságát történetébe. Ilyen kiszólások, amelyek az interjúkészítő jelenlétéről és bevonásáról árulkodnak, szerepelnek az Anna nénivel készített interjúban is. A kiszólások többsége a másik fél tudásának, ismereteinek ellenőrzésére szolgál: Szükséges-e a narratívát részletesebben kibontani egy-egy tárgy, személy, helyszín

64 Köpping 2004: 75

65 Rabinow, é. n.: 190

66 Kohl, 2004: 142

67 „Ebben a részben elbeszélőnk szabadon meséli élettörténetét, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ebben mind jobban segítsük, lehetőleg nem verbális eszközökkel, hanem figyelmünkkel, buzdító tekintetünkkel, azaz az elbeszélés együttérző, ám néma követésével." (Kovács, 2007a: 274.)

68 Itt alapvetően a Jean-Paul Sartre (2006) filozófiájából eredő „Másik" fogalmára utalok.

69 Ezek az előzetes elvárások egyrészt vonatkoznak arra, hogy mi az, amit a kutató már tud, és még nem tud; mi az, ami a kutatót érdekelheti, és mi az, ami mellékes a kutatói érdeklődés szempontjából; milyen felhasználásra kerül az elmondott elbeszélés; hol jelenik meg és kik fogják olvasni; azok, akik olvasni fogják, mit kell, hogy feltétlenül megértsenek; milyen üzeneteket szeretne az elbeszélő közvetíteni a feltételezett olvasók felé stb.

70 Ahogy Josette Zarka fogalmaz a holokauszt-túlélőkkel készített interjúk kapcsán: „A kérdező odaadó jelenléte a tanúvallomás elismerésének jele. Ettől a ponttól kezdve a deportált saját tanújának tekintheti az interjú készítőjét, aki így a tanú tanújává válik." (Zarka, 1994:170.)

62