Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
Az első, a voltaképpeni életútinterjú 2009. márdus 6-án, egy péntek délutáni napon készülhetett el végül. Az időpont - bár csupán Anna néni fizikai állapotához mérten került meghatározásra - véletlenül éppen egy a malenkij robothoz kapcsolódó történetét hozza közel. Ennek a történetnek a fontosságát mutatja, hogy Anna néni pontos dátum szerint emlékezik rá -1945. március 8-án kapott fejtífuszt a munkatáborban, ekkor került kórházba. A 64 évvel ezelőtti pontosan datált esemény évfordulójának közelsége még inkább kitüntetett pozíciót ad számára a narratíván belül. Az interjúkészítés időtartamát egy komoly tényező határozta meg: nyilvánvaló, hogy egy 86 éves asszony számára megerőltető hosz- szan és koncentráltan beszélni egy olyan témáról, amely során egykori traumáit idézi fel. Mindazonáltal így is sikerült „első ülésben" egy több mint háromórás interjúfolyamot felvennünk vele. Természetesen olykor az interjú menetét meg kellett szakítanunk némi pihenő kedvéért. Ezeket a pihenőket Anna néni kérései, utasításai alapján iktattuk be. „Kicsit abbahagyom. — Nehéz műsor!"56 A fő narratíva hossza köszönhető annak, hogy Anna néni ebben az időtartamban egy begyakorolt narratívát mondott el, attól csak némi kitérőt tett. Ugyanakkor az elbeszélés kimerítő jellege miatt ebben az „első ülésben" már nem maradt idő, és főként energia a narratív utánakérdezés szakaszának57 lefolytatására. Ezt egy második találkozás alkalmával lehetett csak megtenni. Az interjú Geresdlakon, Anna néni saját szobájában zajlott, amely megfelelően meghitt teret adott a beszélgetéshez. Anna néni környezetét is előre (performatívan) elrendezte az interjúhoz - karosszéke a szoba közepén állt, abban ülve várt minket. Mellette az ágyon előre elkészítve pihentek az elbeszélést alátámasztó tárgyak: hivatalos iratok, fényképek, valamint füzete, melybe verseit, imádságait, emlékeit lejegyezte. A szoba és a szobában lévő tárgyak az interjú során többször referenciapontként is megjelentek. így például a pécsi Lakics-laktanyában lévő első éjszakai szálláshelyét a jelen térbeli pozíciójával, a mai szobájával viszonyba állítva mutatta be: „De — nem volt nekünk hely készítve, hanem egy terembe. Nem volt nagyobb, mint ez talán" /: a szoba, ahol beszélgetünk, kb. 10 m2 :/58 Ugyanígy a ma használt porcelán süteményes tányérhoz viszonyítva idézi fel emlékezetében egy munkatáborbeli társának fémcsajkáját: /: Mutatja a kistányérját. :/ „Volt egy asszony, annak nem volt nagyobb tányérja, mint ez, de ilyen zománcozott."59 Ezek a leírásmódok az emlékezet speciális technikájára hívják fel a figyelmet, amelyet az antikvitás óta ars memoriae (az emlékezés művészete)60 néven emlegetünk. Az emlékek felidézésekor a tér fontos szerepet játszik, amikor egy a jelenben is látható tér kapcsolatot teremthet a múltbeli eseményekkel. Az elbeszélések során általában az a tér vonódik be leginkább, amelyben a kutató és beszélgetőpartnere éppen fizikailag elhelyezkedik, hiszen az a tér segíti jelenvalóságával leghatékonyabban az emlékezetet. A kis szoba túl sok lehetőséget nem ad az emlékek térbeli lekötésére, hiszen a felidézett események több száz kilométerre történtek az otthontól, de még az egykori püspöklaki események sem abban az otthonban zajlottak, amelyben az interjú ideje alatt ülünk. Voltaképpen csak 56 Interjú] 57 Lásd Kovács, 2007a: 274-275. 58 Interjúj 59 Interjú] 60 Az ars memoriae lényege az emlékezet képzeletbeli térré alakítása és a megjegyzendő dolgoknak, szavaknak, érveléseknek e tér meghatározott pontjaihoz kötése volt (lásd Draaisma, 2002: 43-46.; lásd továbbá: Yates, 1966). 60
