Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
Először egy kisgyermek ellátásában és a háztartás vezetésében segédkezett. Később három zsidó családnál szolgált Püspöklakon. „Három zsidó családnál szolgáltam. Volt ott kóser zsidó, volt ott minden. Ezeknek is az egész öö - hitüket tudtam. Mer hogyan kellett vigyázni ezzel a kóser edényekkel? Nagyon. A víz, meg a kenyér, ezek, ezek kóserek voltak, ugye. Hogy ezt mindenhez lehetett. De minden után le kellett mosni a kezünket! És mindennek megvolt a külön helye. És hogyha tejes dolgot főztek, utána tettek hát, tettek parazsat a kályhára. Ők fertőtlenítették, hogy ez a vallásnak a — szigora. Hogy akkor ne keveredjen össze a húsossal. Ennyit erről. Ézt is megtanultam. Mondom, három családnál voltam így."49 Végül egy tanító családjánál volt cseléd, ahol saját elbeszélése szerint sok fontos szabályt megtanult az életből. „Akkor később kerültem ide a faluba - egy tanító családhoz. Ott sokat tanultam, nagyon sokat. Mondhatom azt is talán, sokfólödeges is volt. De a legtöbbet úgy tisztaságra, meg mindenre. Szépen fölvilágosított. Ott — hát, úgy nem volt szabad odaállni, hogy az egyik lábamat előre, vagy csípőre tett kézzel. Hát azt nem. így nem szabad odaállni. Rendesen. És mindig szembe nézni, ha valamit. "50 Anna néni és W. P. 1940-ben házasodtak össze. Férje is Püspöklakon szolgált, amikor megismerkedtek. Házasságuk után is napszámosként dolgoztak, saját földjük nem volt. 1941-ben megszületett első gyermekük, „János". 1942-ben férje bevonult katonának. 1944- ig Pécsett szolgált, ebben az időben még többször hazalátogathatott. 1944 novemberében kikerült a keleti frontra, majd szovjet hadifogságba esett. Csak 1948 júliusában térhetett haza családjához. Az életútinterjú fő narratíváját az 1944-1947 közötti események alkotják, amit részletesebben a következő alfejezetekben mutatunk be. 1944. december 26-án Anna nénit mozgósították „malenkij robot"-ra és elhurcolták a Szovjetunióba. A pécsi Lakics-laktanyában töltött rövid idő után 1945. január 2-án Bajára szállították a többi munkaszolgálatossal együtt, majd január 5-én bevagonírozták. 1945. február 8-án érkezett meg a Szovjetunió ukrajnai területére, a Donyec-medencébe, a Gorlivka nevű kisvárosba. „A hely, ahova szállítottak bennünket Ukrajna, Dombász megye, Horlofka kisváros. A munkahelyünk Mars Závod. vasgyár vasöntő és gépgyár.''51 Innen Anna néni küzdelmes évek után 1947 nyarán térhetett haza - nem legyengült fizikuma miatt, hanem kiemelkedő munkateljesítményének jutalmaként, amint elbeszéléseiben hangsúlyozza. Debrecenen és Budapesten keresztül utazva 1947. július 26-án ért haza falujába. Távolléte alatt gyermekét édesanyja nevelte. A család egy év múlva, férje hazatérésekor egyesülhetett újra. Anna néni további életútjáról csak néhány töredéket tudhatunk meg az első interjú és az emlékiratok nyomán. 1950-ben született meg második gyermekük, „Rozália". Férje a komlói kőbányánál dolgozott, majd építkezéseknél segédkezett. Később a geresdlaki termelőszövetkezetnél helyezkedett el. Anna néni szintén a tsz-nél dolgozott csoportvezetőként, mezőgazdasági tanfolyamokon is képezte magát. Amikor fiának segítségre volt szüksége gyermekei nevelésében, néhány évig vele éltek férjével Pécs-Hirden, ám később visszatértek Geresdlakra. Több unokája és dédunokája van. Lányával közös háztartásban él, ő gondozza az idős asszonyt. 2007-ben temették el 86 évesen elhunyt férjét. 49 Interjúj 50 Interjúj 51 W„ é. n. 58
