Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Babucs Zoltán: A második világháború emlékezete
Babucs Zoltán A második világháború emlékezete „Hát '42 augusztus végén kaptunk egy borzasztó nagy támadást. Egyik sebesült bajtársamat vonszoltam be a kötözőhelyre, miközben az embereim otthagyták a géppuskát és a ruszkik elvették aztat. A ruszkik meg elkezdtek vele lőni. Hinnye az anyátokat, megismertem a fegyverünk hangját! Váradi Vilmos zászlós úrtól engedélyt kértem, hogy az irányzómmal és még két gyerekkel visszaszerezzem a fegyvert. Kúszva közelítettük meg az állást, csendben szétszedtük a »Schwarzjóskát« (pontosabban: 07/31 M. Schwarzlose géppuska), felkaptunk két rákász lőszert, amikor egy Iván meglepett minket! Abban a pillanatban kibiztosítottam egy gránátot és a ruszkihoz vágtam! Nagyot csattant, aztán visszamentünk a fegyverrel a mieinkhez, míg sűrűn lődöztek ránk. A Honvédségi Közlöny 1943/10. számában közöltek szerint Szollár János szakaszvezető az ellenség előtt tanúsított magatartásáért megkapta a Magyar Bronz Vitézségi Érmet. Mint minden adományozásnál, itt sem közölték a haditettet, melyet aztán 63 esztendővel később az egri 14. gyalogezred tisztese személyesen idézett fel nekem. A második világháborúval foglalkozó magyar hadtörténetírás meglehetősen behatárolt keretek közé szorult az 1989 előtti Magyarországon, hiszen kötelező jelleggel idomulnia kellett a „bűnös nemzet" és az „utolsó csatlós" terminológiához. Háborús részvételünket már eleve elítélve, annak okait csak „osztályharcos" szemlélet alapján lehetett vizsgálni, a magyar hadsereg részvételével elnagyoltan, a hazai ellenállás szerepét pedig maximálisan túlhangsúlyozva volt ildomos foglalkozni. A második Mohácsként aposztrofált doni katasztrófa azonban foglalkoztatta - és mindmáig foglalkoztatja - a magyar közvéleményt. Levéltári dokumentumokon alapuló, új szemléletet tükrözött Nemeskürthy István 1972-ben megjelent Requiem egy hadseregért című kötete, amely nagy érdeklődésre tartott számot.1 2 Míg az egykori ellenállókkal riportok készültek, avagy megírták visszaemlékezéseiket, addig a háborúban részt vett honvédekkel és tisztekkel vajmi keveset foglalkoz(hat)tak, bár az 1960-as évektől kezdve leadhatták visszaemlékezéseiket a Hadtörténelmi Levéltárba.3 Ezzel szemben a nyugati emigrációban már jóval korábban felismerték az oral history jelentőségét, így a Svájcban ténykedő Gosztonyi Péter második világháborús munkáinak megírásához nem csak a kint élő, egykor vezető beosztású honvéd tábornokok, törzs- és 1 Magnetofonszalagra vett beszélgetés Szollár János m. kir. szakaszvezetővel (Ibrány, 2006. augusztus 30. és szeptember 16.). 2 Nemeskürthy István: Requiem egy hadseregért. Magvető Kiadó, Budapest, 1972. 3 Az ellenállókkal és antifasisztákkal készített interjúk, illetve az általuk készített visszaemlékezések külön archívumba kerültek a Hadtörténelmi Levéltárban, s csak külön engedéllyel lehetett azokat kutatni. 39
