Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - Kabdebó Lóránt: A mitikusságnak megtépett foszlányai és a Költő Agya: Nyolcvan éve jelent meg a Fekete kolostor

ellenvilágaként. Az utazás és a gyerek a Fekete kolostorban lehetetlen mozzanat és szereplő (legfeljebb néha, egy-egy ablakon elkapott pillanat rögzítése - nagy-nagy alkalmiság- gal), de a mitikus szövegteremtés megjelenik - ezúttal pszeudomitikus szövegbe szőve. A Különbékében ez a vérző szöveg valóságos keleti mítoszok formájában jelenik meg. Egyrészt visszautal a jelenvalólétre, annak mintegy sűrítménye és egyben ellenpontja, amelyik a megfogalmazhatatlan individuum megformálhatóságának esélyét is felvillanthatja. Az önbemutatás lehetetlenségét gnomikusan megfogalmazza, másrészt ellentéteként egyfajta poétikai iskolázottságot mutat fel, amely mindennek versbe foghatóságát lehetőként képzeli. Forma, amely a formálhatatlant írja körül.

De ezeket a keleti meséket a költő esetében is kiegészíti bizonyos pszeudomitikus foszlányok megjelenítése. Amelyek éppen a Kuncz Aladár megformálta jelenet mintájára (valószínűleg tőle persze függetlenül) formálódnak a Különbéke ellenében és a Harc az ünnepért jegyében. A halott Szfinxszel beszélgető Sivatagban című versre gondolok, melynek létrejöttéről utóbb maga a költő is beszámol egy tárcában. Ennek a prózai beszámolónak is jellegzetessége, hogy a vers jóval az utazás-látványt, majd a szöveg pedig a vers megformálását követően keletkezik. A jeleneten és a versen elgondolkozó próza utóbb szinte a Kuncz-féle dramaturgia receptje szerint keletkezik: a Különbéke-élményről a Harc az ünnepért modorában beszél - ezzel a Kuncz-olvasáshoz is némi kulcsot adva:

Sötét volt, csak a Hold sütött, a nagy piramisok elmosódva csillogtak a sivatagnak, a Líbiaisivatagnak a szélén, amely legkeletibb és halálos tartománya a még halálosabb és még nagyobb birodalomnak, a Szaharának. Pár kilométerrel a hátam mögött Kairó múló fényei sápadoztak elő a láthatár alól. S ebben a pillanatban muzsika zendült, fiatal kirándulópár emelkedett fel a homokból, ahol a sötétben addig hevert, és csöndesen, nyugodtan tangózni kezdett a gramofon zenéjére. Ekkor véltem hallani magamban gondolataim visszhangjaként a Szfinx válaszát. Két verssort, melyet így suttogott felém, lassan és ijesztően:

Egy perc örömöd többet ér, mint a Föld minden szenvedése!"

Nem hinném, hogy rosszul értettem volna a szavait, annyira kísérteties, annyira szuggesztív és egyszerű volt a helyzet. Irtózatosan józan voltam a rémülettől, az én szívem is kő volt és tégla, mint a Szfinxé. Hogyne, hiszen az volt, a szívem volt a közvetítő, a médium. Később verset írtam erről az éjszakáról, Sivatagban a címe. Kevesen tudják, hogy csakugyan helyszíni emlék. Azt azonban ma sem tudom, magam sem tudom, hogy az idézett két sornak mi az igazi jelentése, az érzelmi értelme. Hogy gúnyos, keserű, cinikus, megalkuvó, biztató, kegyetlen, léha vagy kétségbeesett vagy mi egyéb volt, milyen lehetett az a lélek, az a tapasztalat, amely ezeket a sorokat súgta válaszul a kérdésemre. Megvetett, lenézett a Szfinx? Vagy ellenkezőleg, méltónak ítélt rá, hogy rémületes tudása legbizalmasabb, legbensőbb magvát közölje velem? Vagy talán hazudott? S ha hazudott, ugratásból tette, gonoszságból? Vagy éppen megfordítva: szeretetből, szánalomból?20

És ha tudjuk, amit utóbb Kulcsár-Szabó Zoltán megfigyelt, és amire a véletlen azt követően pedig engem rávezetett: a spontán rögtönzésnek ez az előadása mélyen összeszövődött az intertextualitás bonyolult rendszerével: a vers parafrázis Baudelaire Spleen II. című versére21, maga a hallott szöveg pedig régről a költőben élhető Seneca-idézet, amelyet ő

20 Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások. A szöveggondozást végezte, a jegyzeteket készítette és az utószót írta Kemény Aranka. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 646. Digitális változata: www. irodalmiakademia.hu. Szabó Lőrinc címszó alatt.

21 Kulcsár-Szabó Zoltán: Spleen és ideál, in: A fordítás és intertextualitás alakzatai, szerk. Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Menyhért Anna. Anonymus, Budapest, 1998.162-175.

74