Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN - "Az is csinál valamit, aki valami komolyat ír": Beszélgetés ifj. Bibó Istvánnal - az interjút készítette Ménesi Gábor
Ugyanúgy nem történt semmi. Ezután már hagyni kellett, mert 1972-ben az élet- fogytiglanra ítéltek is letöltötték a tizenöt évet, és akkor nagyjából kijöttek.- Mindeközben hogyan alakult az Ön pályája? Mi az, ami a művészettörténet felé vonzotta?- Nagyon szerettem volna tanár lenni, de amikor ötödévesek lettünk, megismertem a későbbi feleségemet, és nagyon egyértelmű volt, hogy ő csak tanárnak való. Azt gondoltuk - mivel ellenforradalmárok és klerikálisak is vagyunk -, elég, ha az egyikünk választja a tanári pályát. Közben az egyetemi professzorom révén kaptam egy állást a műemlékvédelemnél, amit ötödévesként el is foglaltam, az egyetemet pedig levelezőn fejeztem be. Vagy azért, mert nem mentem tanárnak, és így nem állt fenn annak veszélye, hogy mételyezem az ifjúságot, vagy az apám miatt, megúsztam, hogy engem a KISZ káderezzen és javaslatot tegyen. A műemlékvédelem mellett 18-19. századi építészettörténettel foglalkoztam, majd 1980-ban átkerültem az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetéhez.-A nyolcvanas évek második felében nagy feladatra vállalkoztak feleségével, ugyanis mozgalmat indítottak annak érdekében, hogy a puhuló diktatúrában sikerüljön az egyháznak a Baár-Madas Gimnáziumot visszaszerezni.- Az iskolát a Rákosi-korszakban nagyon durván államosították, ami közelről érintette az én családomat is, hiszen édesanyám ott tanított. Emlékszem, egy tanév végén sírva jött haza, hogy vége az iskolának. A hetvenes években váratlanul hivatalosan is elkezdték dicsérni a protestáns iskolákat, azon az alapon, hogy „haladó szerepük" volt a magyar történelemben. Mi pedig elkezdtünk vicsorogni e képmutatás láttán, hogy most már, miután szét vannak verve, szabad őket elsiratni. 1985-ben, amikor a diktatúra puhulni látszott, elkezdtük piszkálni a református egyházat. Gorbacsovban akkor még nem bíztunk, úgy képzeltem, hogy egy puha Kádár-Aczél-korszakban nyugdíjasként művészettörténetet tanítok. Aztán a kezdeményezésre valóban rágyorsított a rendszerváltás, és az iskola az egyház irányítása alá került. Közben nem bukkant fel a tanárcsapatban - amely a mozgalomban teljes mértékben összekovácsolódott - olyan ember, aki az iskola vezetésére alkalmas lett volna, ezért engem kértek fel igazgatónak. Némi fejtörés és aggódás után, jó munkatársakban reménykedve, elvállaltam a feladatot. Öt év múlva azonban az egyházban egy miépes, szélsőjobboldali irányzat került hangadó pozícióba, akik szemében túl liberális lettem, nem voltam jó magyar és jó református. Nagyon nem szép módszerekkel - legalábbis felőlem nézve - kifúrtak onnan. Két évre a műemlékvédelem visszafogadott, a velem együtt távozó harmincöt tanárból húsz megrendítő módon együtt maradt, és elhatároztuk, hogy alapítunk egy másik iskolát.- Ez lett a Sylvester János Protestáns Gimnázium?- Igen. Felszabadultan éltük meg, hogy az egyház nem szól bele a munkánkba, viszont szabadon vergődhettünk a piacon, ami a mai napig tart. Már nyugdíjba mentem, de továbbra is a fenntartó alapítvány elnöke vagyok. Nagyjából így alakult a pályám, de - mint említettem - nyugdíjas vagyok, és igyekszem visszaevezni a művészettörténet területére, hiszen vannak félretett témáim. 54
