Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Petőcz András: Kassák és Vas István: avagy a korszerűtlenné lett mester
szituációkat különböztethetünk meg"13 14, és „így beszélhetünk 'modern' és 'posztmodem' szituációkról, mégpedig aszerint, hogy melyik korszakban és történeti helyzetben érvényesülnek a radikális avantgarde törekvései, az expanzionista kísérletek, s melyik korszakban bontakoznak ki az introvertált művészet jelenségei".M Mai, a posztmodem utáni korból visszatekintve megállapíthatjuk, hogy - Hegyi Loránd szavaival élve - az egész huszadik század modem és posztmodem korszakváltások sorozataként írható le. Ahogy arra Hegyi utal idézett tanulmányában, a posztmodem korszakokban felerősödik a tradícióérzékenység, a művészet introvertált lesz, kevésbé koncentrál társadalmi kérdésekre, sőt nem egy esetben el is fordul a társadalmi vonatkozású összefüggésektől, politikai aktivitása a művészet egészének csökken. A tipikusan „modem" szituációk általában kapcsolódnak nagy társadalmi és politikai átalakulásokhoz, és látványos, sokszor radikális kulturális változásokkal függnek össze. Ugyanakkor „a »posztmodern« szituációkban (...) mindig erős a defenzív törekvés, a művészet viszonylagos autonómiájának és függetlenségének erősítése, s a művészeti megnyilatkozások »introvertált« jellegűek".15 Hegyi a továbbiakban így fogalmaz: „a »posztmodern« szituációban a művészet nem akar más lenni, mint »csak művészet«. Rezignáltan tekint a társadalom és a kultúra gyakorlati alakításának programjára. Nem hisz az expanzionista küldetés sikerében. Nem akarja kiterjeszteni a maga tevékenységét a társadalmi és kulturális élet egészére, mert a művészet »belső teljességét« tekinti céljának”.16 A Nyugat történetét vizsgálva egyértelműen látható a „modernség" és „posztmodem- ség" korszakainak jelenléte. Ady Endre költészetét egy alapvetően modem, azaz társadalmilag érzékeny, nyitott korban fogadták revelációszerűen - ahogy azt Pemeczky Géza a Revízió a magyar avantgarde kezdeteinek kérdésében című tanulmányában meg is jegyzi, a képzőművészeti avantgárd, a Nyolcak csoportjának megjelenése mögött is Ady állt17 -, és nem véletlen az sem, hogy a költészetével szembeni kritikai attitűd felerősödése, a túlzott átpolitizáltság hibaként való értékelése egy posztmodern korszakban jelenik meg, az első világháború után, amikor, ahogy Pemeczky írja, a Nyugatban is megszűnni látszik a képzőművészeti avantgárddal a „fegyverbarátság".18 Vagyis: az Ady-féle váteszi attitűd a „modem" korok sajátja, a babitsi művészetcentrikus, a költészetet a „szépségeszmény" kiteljesítéseként értékelő szemlélet egy posztmodem időszak terméke. A formai tökéletesség, a műalkotás mint bezárult egész jelenléte éppen ebben az időszakban, a húszas évektől erősödik meg a Nyugatban, Babits szépségkultusza tehát válasz egy posztmodern korszak igényeire. A Nyugat egész időszakára az apolitikusság a jellemző, hiszen 1916-ig nem is volt lehetőségük, helyzetüknél fogva, az aktív politikai megnyilvánulásra. Mint ahogy Kenyeres írja, „A Nyugat egész irányára jellemző volt, hogy fenntartásokkal és gyanakvással kezelte a politikai szférát, s vele szemben az etikai cselekvést tartotta magasabb rendűnek még a háború végének átpolitizálódott történelmi szakaszában is"19, és ez az attitűd megmaradt a továbbiakban is. Sőt, elmélyülni látszik a befelé fordulás. 13 Hegyi, i. m. 12. 14 Hegyi, i. m. 12. 15 Hegyi, i. m. 13. 16 Hegyi, i. m. 21. 17 Pemeczky Géza: Revízió a magyar avantgarde kezdeteinek kérdésében, Holmi, 2007/3., 299. 18 Pemeczky, i. m. 300. 19 Kenyeres: A Nyugat és kora, http://www.btk.elte.hu/celia/ja/nyug_l_6.htm 98
