Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 5. szám - Gerold László: Istenek és bérgyilkosok között: Gion Nándor, az elbeszélő

íródnak, ahogy ezt az Ezen az oldalon novellái, majd a Virágos katonával (1973) induló négyrészes szenttamási regényfolyam mutatja.

Az Ezen az oldalon színhelye a Keglovics utca, pontosan fél utca, valahol egy kisváros legszélén. Afféle bácskai világvége. Egy sor ház, s vele szemben a pusztulásra ítélt temetők. A református, amelyet „mindenki német temetőnek nevez, mivel a reformátusok majdnem mind németek voltak, és a zsidó temető". De mivel már „legalább húsz éve nem hoztak" egyikbe se „egyetlen halottat sem, a sírokat benőtte a ß, a papsajt és a kutyatej, a szép márvány sírköveket pedig büdös juharfák" övezték. A temetők mögött kis folyó kanyargóit, mely nyáron „békalencsével és zöld hínárral" teli, s a hínárban, „ha nagyon meleg van, fehér hasú, apró halak döglődnek", és „sokszor még a temetőknek is döglött hal szaguk van". A majdnem élet találkozik itt a folyamatos elmúlással. Ilyetén a Keglovics utca nem csak valóság, bár az is, hanem jelkép is, jelképes világvége. Egy tócsányi nyugalom, ahonnan nincs tovább, és ahonnan nincs vissza.

A Keglovics utcának sajátos embertenyészete és sajátos légköre van.

Itt él Romoda, az ácsmester, aki felesége halálát okozta azzal, hogy senkire sem hallgatva beköltöztek az új, de még nedves házba, ahol a gyenge fizikumú asszony megfázott, s meg is halt. Ezt követően pedig Romoda a magára maradottak makacsságával mindent megtett annak érdekében, hogy saját felelősségét áthárítsa másra, történetesen Bergerre, a gyepszéli asztmás „feltalálóra", aki szüntelenül csodálatos találmányokon törte a fejét, de még soha semmit sem készített el. Kiszámítható volt, hogy Romodáéknak sem csinálja meg a petróleummelegítőt, amellyel szárazzá, lakhatóvá tehette volna a keservesen felépített házat, holott jól tudta, az egyezség szerint mi vár rá: egy magasba nyúló akácfa ága. Itt él továbbá Kis Kurányi, a mások kárán szórakozó senki kis ember. Az áldott türelmű Szent János, a méhész, aki az orránál nem lát tovább, s jóságba révült fanatizmusában azt sem veszi észre, hogy lánya, a kamaszok által csodált szép és tiszta Szent Erzsébet elkurvul. Opana, a púpossá deformálódott zsákoló. Rozmaring Bandi, az egykori híres korhely. A borbélyból téglagyári fűtővé süllyedt Dobre, ki csak szombatonként űzte tanult mesterségét, amikor az utcabeli férfiakat és a téglagyárban dolgozó munkásokat nyírta, borotválta. Továbbá Madzsgáj, a megfáradt öregember, aki partizán századosként a háború után egyetlen pisztollyal a kezében bátran űzte ki a községházára befészkelődött háborús haszonlesőket és harácsolókat, majd jegyzőként nagy-nagy türelemmel és megértéssel hallgatta az emberek panaszait, míg végül bele nem rokkant a másokkal való törődésbe, és a község eltartottjaként egy menedékszobában húzódott meg az egykor nagyon gazdag Várynál, aki a nálánál jóval fiatalabb feleségét egy bordélyból váltotta ki, és most kénytelen tűmi, hogy házából az asszony nyilvánosházat csináljon. Itt él a félhülye Sebestyén gyerek is, akinek papírja van arról, hogy nehézfejű, de aki tud sírni, amikor a számára fontos szépséget, a német temető legszebb halottját, Schladt Gizikét ábrázoló fénykép megsemmisül. Ide jön, s marad itt rövid ideig, mivel sehol sincs sokáig maradása, Kordován, a késdobáló, aki nagy sikereiről mesél, holott csak álmodozó, szerencsétlen kókler, de akinek jelenléte, meséi és Várynéval folytatott viszonya igencsak felborzolta a Keglovics utca eseménytelen nyugalmát. És naponta itt halad át Adamkó, a téglagyári munkás, kinek lábát tönkretette a hideg sár, abbéli hitét pedig, hogy a gyár az övé (is), az idő és az emberek csúfolták meg, s aki miután munkahelyéről elbocsátják, kénytelen tűrni a félhülye Sebestyén gyerek csúfolódó kiáltozását: „Miénk a gyár!"

Csodabogarak gyűjteménye Gion Keglovics utcája, afféle rezervátum, mondhatnánk, amit az írói fantázia szült, ha nem tudnánk, hogy az efféle fél utcák és félresikerült emberi sorsok, vegetáló, az élet peremére szorult emberek - léteznek, szinte minden falu és (kis) város szélén megtalálhatók, hogy a valóságban számos Keglovics utca van, ha nem is szakasztott olyanok, mint a Gion számára modellül szolgáló szenttamási Zöld utca, ahol gyerekkorát töltötte.

73