Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 5. szám - Szigeti Csaba: Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja
Szigeti Csaba Tormay Cécile Bujdosó könyvének műfaja Bár ez a dolgozat egy kultuszkönyvről beszél, éppen azt szeretném kerülni, amitől e szöveg sokak olvasatában kultikussá vált, vagyis - amennyire lehet - igyekszem kerülni a mű politikumának egész kérdéskörét. Politikum helyett poétika: ez a célkitűzésem. És ez az írás csak része egy Tört regényein munkacímű átfogóbb írásnak. A kiadás, amelyre most támaszkodom, meglehetősen labilis: néha az olvasott mondat teljesen érthetetlen. Például a 302. oldalon: „Megint érzem azt a sajátos nyugtalanságot, némely mostanában szüntelenül fel-felrémlik bennem." (Olvasószerkesztő: Tudós-Takács János.) így nem tudhatni, mi írható a legújabb kiadás, és mi a szerzőnő számlájára. A szöveg könyvészeti adatai: Tormay Cécile: Bujdosó könyv, Gede Testvérek Bt., Budapest, 2003 (a továbbiakban az idézetek utáni arab számok e kiadás oldalszámára utalnak). Én valóban a műfajról szeretnék beszélni. Azért, mert az utóbbi időben a parttalan és definiálatlan úgynevezett történelmi regények érdekelnek, és a Bujdosó könyv ellentmondani látszik (és ellentmond) egyik előzetes állításomnak (ezek az asszerciók úgy tesznek, mintha axiómák lennének, de nem azok, mert nem 'semmi másra visszavezethető' dolgok, csak azt szeretnék, hogy én és leendő olvasóim ekként kezeljék őket, afféle maximákként), így szól: a jelen csak érzékelhető, sokféleképp, de sohasem történelemként. Az érzékelt jelennek „történelem"-ként elkönyvelt múlttá, megszerkesztett múlttá kell válnia ahhoz, hogy történelemmé válhasson. És míg a jelen egy, történelemmé válva a neve Légió lesz, mert mindörökre kiszolgáltatottá válik (vált) a múlttá válása utáni jelenek önkényének. Számomra ezért érdekes e könyv műfaja: lehet-e a jelenről történelemként beszélni? És persze válaszom - itt megelőlegezem - „nem". S meg kell jegyeznem, hogy e könyv műfaját többen gyanúsnak találták már: Kádár Judit „naplószerű regény"-nek nevezte, a szaktörténész Gyáni Gábor „történeti pamflet"-nek. Fontos elemzésében Bánki Éva „elbeszéléseként kezeli a Tormay-könyvet, majd „egyfajta emlékiratszerű dokumentumként". Szerinte a Bujdosó könyv „igazi »én«-elbeszélés, sőt a kortársak szerint szubjektív, de mégiscsak dokumentumértékű önvallomás". Annál érdekesebb, amikor Bánki azt írja, hogy furcsa szerelmesregény, „a női test (anyatest) birtoklása, megalázása-kivizsgálása, »szét- beszélése«". Amikor a szerzőnő idézi Tormayt, aki szerint „a vörös keszkenő vérvágyat kelt a megvadult bikában...?", nekem nem a spanyol aréna jut eszembe, hanem Hungária, e női nemzettest katonai megerőszakolása. De hát Kadmosz nővérét, Európát Zeusz bika képében rabolta el, erőszakosan. (A tanulmány adatai: „Megszámlálhatatlan szál húzódik át a történéseken", Múltunk, 2010, 3. szám, 132-148. p.) Ezeket gondolatmenetem megírása után olvastam csak, vagyis ugyanarra találtam, amire ők, de más nézőpontból, egy másik szellemi ránézésből kiindulva. Mondjuk így: jobb híján, a felszínen lebegő műfajiság felől. És ezt a legelső bekezdést utólag írtam, utólag állt elő. 45
