Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Lengyel András: A "kifordult tény-: egy modernitásalakzat geneziséhez: Kosztolányi, Cholnoky Viktor és A Hét

S legalább ennyire érdekes az is, hogy vélekedései is megduplázódnak: ugyanarról kétféle értelmezést is ad, egy „pozitívat" és egy „negatívat". Jól érzékelhetően keresi a helyes értelmezést, de az egyetlen „helyes" helyett csak polárisán szembenálló lehetőségeket képes artikulálni - ám „magyarázat" mindegyikre születik, az értelemadás kényszere él benne. A kényszerű, szükségképpen kialakuló perspektívaváltás tényét például kétféleképpen is interpretálja. Trivulzió, a félszemű kalandor monológjában ez a perspektívaváltás pozitív színben jelenik meg: „Higgye el nekem, hogy ha az embernek kiütik a fél szemét, abban is van gyönyörűség. Csak ki kell élvezni tudni. Én -például, amint a búslakodásom elmúlt, roppant jókat mulattam azon, hogy a házakat, amikről addig tudtam, hogy kőből vannak építve, most úgy láttam, mintha papirosból készültek volna. A fél szememmel, a felevak ember perspektíváján az egész világot kezdtem a valóságos mivoltában látni meg: kártyavárnak. " (Cholnoky 1980a: 425.)

Itt a fogyatkozás: nyereség, a „valóságos" meglátásának a lehetősége. (Ez az értelmezés akár a modernitás „pusztításainak", kiüresítő mechanizmusainak a szubjektív, szimbolikus tudomásulvételeként is érthető: ez is „kifordult tény".) Az alerion-madár vére című novellában viszont a félvakság közelébe jutó „rövidlátás" kerül terítékre, s kap negatív értelmezést: „A rosszul látó embertől pedig félni kell, mert ezek, miután nem képesek már meglátni a külső világ valóságait, önmagukba néznek bele, ott új, különös világot látnak meg, s ezt a világot akarják rákényszeríteni az egészséges szemű környezetükre is.” (Cholnoky 1980a: 361.) Itt az én (metaforikusán kifejezett) fogyatkozása, bár egyéni világértelmezést eredményez, negatívan jelenik meg: éppenhogy a „külső világ valóságos"-ságának elfedőjévé, rossz helyettesítőjévé válik. Az egyénben kialakuló, szokványos nézőpontból fogyatkozás (szemkiütés, rövidlátás) tehát, bár mindkét esetben szükségszerű és érdemi perspektívaváltással, sőt valóságértelmezés-váltással jár, kétféleképpen minősül. Ám, s ez legalább olyan lényeges, mint az értelmező vélekedés duplikálódása, „ésszerűnek" látszó magyarázat mindkettőre adódik. Alighanem ugyanegy jelenség - a modernitás kiüresítő tapasztalatának - más-más oldalról való értelmezése érhető itt tetten. A kiüresedést tudomásul vevő, annak hatalmát elismerő, illetve az azt veszteségként és torzulásként értelmezés.

Bizonyos, hogy azokat a tapasztalatokat, amelyeket élete során Cholnoky szerzett, ő maga is egyféle sérülésnek, betegségnek, fogyatkozásnak fogta föl. A pszichológiai (tehát a szociológikumtól elvonatkoztató) magyarázatokban ez mint neuraszténia, esetleg mint a neuraszténiát helyettesítő mesterséges „érzékenység" (alkoholizmus) jelenik meg. Lilith ördögasszony intelme szerint persze „Injem komoly dolog ez. Akiknek a siralmát most ide hallod, azok csak emberek, mégpedig beteg emberek. Azok az úgynevezett neuraszténiások." S velük összefüggésben csupán arról van szó, hogy „vannak emberek, akiknek összegubancolódott ideggombolyagából egy-egy szál lenyúlik ide, hozzánk a pokolba. A marhák, ők azt hiszik magukról, hogy akkor meg is magyarázták a jóra-rosszra egyaránt való hajlandóságukat, az egészség-betegség mezsgyéjén való ténfergésüket azzal a szóval, hogy: neuraszténia. És nem tudják, hogy tulajdonképpen az a bajuk, hogy van a testükben, az otromba emberi testükben egy olyan idegszál is, amelyik átnyúlik az ő három dimenziójukból időn át, téren át a mi negyedik dimenziónkba." (Cholnoky 1980a: 216.)

Ez a magyarázat több szempontból is fontos. Eszerint a pokol „negyedik dimenziójával" való érintkezés kulcskérdés. A kifordítás itt is tetten érhető: nem a (hagyományosan pozitív értelmezésű) menny, hanem a hagyományosan negatívan fölfogott pokol az, ami valamiképpen fontosságra jut. A világ a pokol perspektívájába kerül. De ez az érzékenység, amelyet a mesterséges mámor, az alkohol is előidézhet (vö. Bori 1993: XXXVII.), Cholnoky poétikájában az alkotás föltétele. Számára ugyanis evidencia, hogy csakis ezen érzékenység segítségével lehet igazi műalkotást produkálni, csakis az én

50