Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 4. szám - Nagy Ferenc: Living will: Nádas Péter: Saját halál

kizárják egymást: az öreg fukar, az áttestált kincs pedig rablott. Márpedig kuporgatás és rablás, vagyon és zsákmány éppúgy nem azonos attribútumok, ahogyan az ezekkel felruházható karakterek, a fukar és a rabló sem identikus figurák. Olyannyira nem, hogy a mesék világa rendre egymással szemben szerepelteti őket. A fukar kuporgat, gyanakszik és rejteget, s kincse gyakran válik a portyázó rabló zsákmányává, de rabló sosem kuporgat pénzt, fukar sosem birtokol rablott kincset. A karakter és az attribútum legalább egyike nem igaz.

Az allegóriában a fukarság mint a szavak takarékos rendezgetésén alapuló írás, a rablott kincs pedig mint a megragadható rejtett jelentés zárják ki egymást. A mese nem hihető. Csak a végrendelkező van; ilyen írás, ilyen Könyv, ilyen Kincs nincs. Persze. Az értelmezés kulcsa azonban nem ez, hanem hogy olyan mese viszont, ami pontosan azt írja le, ahogyan és amiért ez a mese nincs, van.

A szövegrész allegorikus olvasatához leghasonlóbb mesét Aesopusnál találjuk. A földműves és gyermekei című fabula47 épp a sírig kitartó szakmaiságról és egy tapintatos hazugsággal (vagy inkább szelíd iróniával) áthagyományozott kincs történetéről szól, ekképp:

Egy földműves halálán volt. Mivel jó földművest akart nevelni gyermekeiből is, magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Gyermekeim, a szőlőmben kincs van elrejtve." A gyermekek apjuk halála után ásót-kapát fogva minden földjét felásták. Kincset ugyan nem találtak, de a szőlő sokszoros termést adott nekik.

A mese, mely eredendően a munka példázatát adja, az értelmezés legfontosabb tapasztalatának foglalata, az olvasás allegóriája. A termésben testet öltő titkos kincs mint az elrejtett jelentés metaforizálódik, mely sosem ott, sosem úgy, soha egyáltalán nem jelenik meg a szövegben, hiszen nincs is benne. A föld mint az olvasásra váró szöveg, megművelése pedig mint az olvasás értetődik, mely a benne elrejtett jelentést mégis felszínre hozza, jóllehet nem azt keresi és nem is találja:

Nem lehetett evilági tárgy, nem is kerestem, amelyben érezhetővé válhatott volna a végtelen elragadtatottság, amelyre mindig mértéktelenül vágyakoztam a másokkal megosztott testi létben. Soha nem értem el. Igen mulatságosnak és szimptomatikusnak találtam, hogy az utolsó tapasztalatot nem fogom tudni megosztani senkivel. Néhány szerencsés pillanat volt az életem, amelyben megéreztem ugyan, hogy minek kéne a közelébe kerülni. (139.)

A megoszthatatlan tapasztalat megosztásának legfontosabb mozzanata a nem evilági tárgy körvonalainak megjelenése a szövegben mindenütt, a hasonlóképp céltévesztett keresés nyomán, ha megfoghatatlanul is, de egyre valóságosabban. S a fabula ismeretében nem mellékes, hogy az elbeszélő író is mint kis birtokát gondosan művelő gazda jelenik meg a szövegben (41.), egyezően a valóságbeli író alakjával.

A magasztos dolgok tényleg olyan banálisak, mint a mesében. És viszont, a mesék szerepe kitüntetett jelentőségű a Magasztos megismerésében. A keresztény kultúra történetében ez elsősorban Aesopus meséire igaz. Erasmus és követői, így a magyar keresztény humanisták is, a legfontosabb szövegekként tartották számon ezeket az evangéliumok mellett. Úgy gondolták, hogy egyszerű nyelvük és a krisztusi példabeszédekhez hasonló képiségük a kevésbé iskolázott olvasók számára könnyebben felfoghatóvá teszi a morális tanítást. Emiatt fordításukra és magyarázatukra különös gondot fordítottak. A szövegbeli nem létező mese joggal olvasható a fabula „újrafordításaként", vagyis az ekképp az evan47 Az idézet forrása: Aiszóposz meséi. Fordította, az utószót és a jegyzeteket írta Sarkady János, Európa Kiadó, Budapest, 1987. 26., Nr. 42.

75