Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 1. szám - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov verseiből

„Sokat bolyongtam a tallini vár, holdfény sütötte grádicsain.

Akár Hamletet, atyám szelleme vár, reméltem, sorsom bús talányain, eltöprenghetünk. Hol van a határ?

Az ember túllát élete árnyain.

Magam maradtam, holdkóros királyfi, aki a sorát nem tudta kivárni."

„Látjuk, ön ismeri az észteket - áradozott a dagadt csodálom. - Szereti-e az észt költészetet?" „Megjelent egy kötet fordításom - szóltam. - Élveztem az észt verseket. Túllátnak ezen a bajlátott világon." Koccintottunk. Eltűntek a tömegben. „Élsz még - ölelt át Léna. - Megjöttem.

„Élek, csak tudod, kicsit sokat ittam.

A sikert soha nem viseltem el. - Amúgy sem maradt volna titokban állapotom. - A siker megvisel.

Egy Üvegvilágot is dedikáltam.

De a hölggyel nem beszélgethettem el.

A Szajna parton vette hetven éve. Büszke volt, hogy e percet megélte."

6. Séta

Visszasétáltunk a szállodába, azt hittem újra üvegvilágban bolyongunk léhán, elveszetten, hisz Léna is ott andalgott mellettem. Mindjárt kiérünk a Szajna-partra, Véget se ért, folytatódik a hajsza. Hetven év tükör labirintusában, Forgolódunk félig árnnyá váltan. jön a jamaikai trombitás, mert ennyi volt az egész: rohanás. Néha hallgattuk a szilencionet. Néztük a sarkon az ismerős péket, aki, mikor megcsalta felesége, szakállt növesztett és elment vidékre. Jönnek ismerős kofák és pincérek,

35