Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3. szám - Megtalálható-e a múlt?: Gyáni Gáborral beszélget Ménesi Gábor

is azért, mert azok a kategóriák, amelyekbe mint csoportformákba megpróbáljuk belegyömöszölni az egyének múltbeli halmazait, rendszerint a saját fogalmi gondolkodásunk gyümölcsei. Másrészt pedig túlságosan keveset árulnak el ezek a szerkezeti folyamatok a tényleges életről. Meg lehet ugyan magyarázni segítségükkel az élet valamikori rendjét, de ettől még nem értjük meg a tettek közvetlen mozgatórugóit, nem látjuk tisztán az alternatívákat, amelyek között mindig lehet választani, és így homályban maradnak az érző-cselekvő egyének és természetes közösségeik. Arra vettem tehát irányt, hogy lehetőleg a kisebb csoportok, végső esetben az egyén síkján vegyem szemügyre a történéseket. Fel szeretném tárni az általánosabb szerkezeti mozgatórugókat is persze, viszont egynél több meghatározó tényező hatásával kell számolni úgy, hogy rendszert is lássak egyúttal bennük. Nem gondolom azonban, hogy ez a mátrix minden tekintetben és egyetemlegesen determinálná a múltban élt emberek életvezetését, gondolkodását és érzelemvilágát. Ugyanakkor legalább valószínűsíthetem mindezeket a konkrét megnyilvánulásokat. Ez adta tehát a Horthy-kor életmódtörténetét sajátos műfaji keretek közt (ez számomra kiadói előírás volt) elbeszélő könyvem gondolati hátterét, melyet utóbb, a könyv megjelenését követően fejtettem ki. Az identitás és a tapasztalat Horthy-kori múltjának szerintem valószínű determinánsai ezek szerint a munka, a jövedelmi viszonyok (vagyoni állapot) és a lakott hely szerinti életlehetőségek együtteséből, azok sajátos kombinációiból bonthatók ki. Ez, régiesen szólva, az én mostani struktúrakoncepcióm a magyar huszadik század egy, vagy talán nagy részével összefüggésben.-Az elmúlt esztendőben ünnepelte hatvanadik születésnapját, és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Kollégái ebből az alkalomból egy vaskos tanulmánykötetet állítottak össze, Megtalálható-e a múlt? címmel. Ez az évforduló és a tudományos fokozat együtt jár-e a pálya eddigi szakaszának összegzésével, valamiféle számvetés készítésével?- Minden kerek évforduló emlékezetessé teszi legalább egy röpke pillanatra a monoton élettörténeti kronológiát, így vagyok én ezzel a mostanival is. Nincs azonban megállás, nem cezúra tehát ez az életkori forduló sem. Nincs, nem is lehet összegzés, mert hol vagyok még attól, hogy bármit összegezni tudnék vagy éppen akarnék. Nem összegezni akarok, hanem folytonosan tovább gondolkodni. Ebben a pillanatban különösen, és megint erősen foglalkoztat a nemzet mint történeti gondolkodásunk kitüntetett tárgya, kerete és szemléleti referenciája. A jelen transznacionális keretei között újra kell szerintem gondolni a történet- írás eredendően nemzeti paradigmáját. Nagyon izgat emellett az esemény és a struktúra fogalmi kapcsolatának a kérdése. Igaz vajon, hogy két pólust alkotnak, élesen elválasztva egymástól az eseménycentrikus politika- és államtörténetírást, valamint a struktúraorientált társadalom- és kultúratörténetet? Vitatom, hogy így lenne. Ahhoz azonban, hogy meggyőzően képviselhessem álláspontomat, fogalmi vizsgálatokra van megint csak szükség. S végül: nem lankadó érdeklődéssel kísérem a kollektív emlékezet mint nyilvános történelem (public history) és a szakszerű történetírás konfliktusos kapcsolatának az alakulását; ez dönti el ugyanis, hogy van-e bármiféle jövője a szakmámnak és milyen jövő vár rá egyáltalán.

13