Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Egressy Zoltán: Szaggatott vonal
korábban fontosnak tűnő problémák szűnnek meg, jönnek más minőségű újak. Ami fájó, az az, hogy nem lesz okosabb az ember, a hibák sokasodnak, erényből meg egyre kevesebb marad, előbb-utóbb muszáj felismerni a viszonylagosságokat is, nekem néha már sikerül, gondolom, Molekulának is, nem kéri senki, hogy meséljen az életéről, csakhogy meghallja a szakközép szót valamelyik közeli részeg szájából, és miután nincs jobb témánk, bután álldogálunk, nekilát. * A saját anyám szedett ki a konziból. Még a hegedűmet is eladta. Menjek inkább szakközépbe, kapjak szakmát. Aztán egyszer összerúgtuk otthon a port, erre bement és onnan is kiíratott, átvitt szakmunkásképzőbe. Addig 4,8 volt a legrosszabb eredményem, állítólag az igazgatóhelyettes ott üvöltött vele a folyosón, megőrült, asszonyom, ilyen bizonyítvánnyal odaviszi a fiát? Oda csak azt adják be, akinek nincs más választása! Anyám személyes bosszúja volt az egész, elvágta az életemet, mert haragudott a sajátjáéra, azért volt az egész. Olyan családja volt, képzeljétek el, ott mindenkiben volt valami szikra, aztán mindenki mellékvágányra került. Nyolcán voltak testvérek. A nagyapám verte őket, mind a nyolcat, vagy hetet, mert egy meghalt még kiskorában. Mikor felnőttek, elköltöztek az ország különböző részeibe. Egyszer felöltözött szépen a nagyapám és meglátogatta külön-külön minden gyerekét. Elbeszélgetett velük, kérdezte, mit csinálnak, minden rendben van-e, aztán hazament, három nap múlva találták meg, felakasztotta magát. Három lány volt köztük, a teljesen hülye anyám, ő az egyetlen, akiből nem tudom, lehetett-e volna több, mint ami lett, a többiek mások, az egyik nagynéném parafenomén volt, annak látomásai voltak, és megállt rajta a több kilós vasaló, meg a villák, olyan mágneses erőtere volt. Minden rajta maradt. A másik nagynéném konkrétan fehérmájú, egy kefélés reményében képes keresztülutazni az országot, a mai napig nem fér a bőrébe. A legidősebb fiú papnak képzelte magát, de csak sima alkoholista volt, egyszer egy búcsúban részegen elkezdte gyóntatni az öregasszonyokat, majdnem meglincselték, úgy kellett menekülnie. Lehetett volna színész. Vagy pap. A másik nagybátyám esztergályosként kezdte, de úgy, hogy közben ejtőernyős pontugró lett, hét közben esztergált, hétvégén meg célba ugrott, kurva jól, nyert állandóan, tele volt trófeákkal, mutogatta nekem őket. Negyvenévesen gondolt egyet és elkezdett bronzvereteket gyártani, hihetetlenül gyönyörű dolgokat csinált, kiállításai lettek, nem hitték el, hogy nem tanulta sehol. A harmadik nagybátyámat húszéves kora óta évente úgy kétszer műtötték, valami nem stimmelt vele, bokszbíró volt, ilyen nemzetközi, biztos most is az. A negyedik az évszázad ökölvívó-ígérete volt állítólag, csak az öreganyám nem engedte fel vidékről, mikor hívták a Fradiba tizennemtudomén hány éves korában, fel kellett volna jönnie, de ott maradt és ács lett. Azért mondom, egyikből se az lett, ami lehetett volna. Én meg a villanyszereléssel... Volt fémipari alapképzés még az elején, akkor még azt hittem, egy darabig csinálom, aztán zenélek tovább. Valami ácskapcsot vagy mi a faszomat kellett kovácsolni. Olyan gyenge volt a csuklóm, összesen kettőt tudtam egymás után ütni a kalapáccsal, röhögtek rajtam, na, művész úr nem bírja. Voltam emelőgép-bevizsgáló is, meg egy ideig telefonközpontos, az sok nővel hozott össze. A Vasműn belül, ha valakinek gondja volt a telefonnal, tárcsázott egy nyolcast, én 24
