Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Sipos Lajos: "...az eltűnt egész (és rész) nyomában..." Olasz Sándor: Magány és társaság között. Tanulmányok, kritikák
Sipos Lajos „...az eltűnt egész (és rész) nyomában..." Olasz Sándor: Magány és társaság között. Tanulmányok, kritikák A cím két szava pontosan jelzi a szerző szellemi szituációját. Az első a „magány", koronként mást és mást jelentő emberi állapot. A középkorban a pusztaságba, erdőbe, barlangba költözött embert jelölte, Remete Szent Antalt és tébai Szent Pált például, akik hitük szerint úgy gondolták, imáikban mindenkitől távol élve találkozhatnak csak Istennel. A romantika korában a magány a „ világ lármás vigadó helyéről" az „Égi csendességfedező homálya"-ha igyekvőt, a „romlatlan" természetbe visszavonulót jelentette (amint Berzsenyi írta a Magányosság című versében). A ma átlagembere sem a transzcendens távlatban, sem a természet csendjében nem próbálja megtalálni önmagát és a létezés értelmét. Erdeklődéshiányban, tudáshiányban él, „fogyasztó ember", vagy egzisztenciális szorongásban, akárcsak A pestis Bemard Rieux-je, A tatárpuszta Giovanni Drogója. A maga börtönébe zárva fel sem teszi a kérdést, létezik-e rajta kívül más, szüksége van-e a hagyományosan elgondolt emberi méltóságra. Olasz Sándor könyveimében a „magány" másra utal. Az alkotásokkal szembesülő értelmező alaphelyzete ez, aki - Juhász Ferenc köszöntő írása szerint - képzeletbeli „propelleren vagy sugár- hajtású repülőgépen" száll fel feltérképezni „létünk hegyeit, völgyeit, csúcsait, kúpjait, kútjait, lapályait, síkjait, rónáit, folyóit, vizeit, tavait, vulkánjait, rengéseit és repedéseit". Ezenközben elsuhanhat alatta „Néhány egyszerű költemény, / világ varázsból küldemény, / mindennapi fóltámadás, / az életre csodálkozás" (Juhász Ferenc: Esti könyörgés), elsuhanhat alatta „sötét délelőtti nap" (Takács Zsuzsa: Üdvözlégy utazási), meg akár a visszaálmodott „öreg szőlőműves" emléke (L. Simon László: Vasárnap). A „szellemi térképet" rajzolni kívánó szerző (ismét Juhász Ferenc bevezető-köszöntő írását idézve), miközben szemre vételezi „századunk és az elmúlt idők irodalmi Magyarország"-át, természetesen egyedül van. Magányos, akárcsak a hegycsúcsra induló vándor. A cím második szavának is változott a jelentése. A „társaság" Pápai Páriz Ferenc XVIII. századi szótára szerint jelentett „sotietas"-t, olyant, aki „valakivel összeadja magát" és „sodalitas"-t, az azonos érdeklődésű emberek csoportját. Kölcsey a szót a Parainesisben „társadalom" értelemben használja. Olasz Sándor „a szerepüket, feladatukat és betöltőket" jelöli ezzel a fogalommal. Könyvében értelmezésre-közvetítésre közülük választ. így lett egy-egy tanulmány, esszé, kritika hőse Babits, Kosztolányi, Németh László, Juhász Ferenc, Sütő András, Ottlik, Nagy Gáspár, Simái Mihály, Zalán Tibor, Jókai Anna, Szilágyi István, Závada Pál, Csíki László, Ferdinándy György, Tolvaly Ferenc és Grezsa Ferenc. Viszonyítási-hivatkozási „hősök" pedig azok letttek, akiket bekapcsol az értelmezésbe. Kosztolányi esetében például Nemes Nagy Ágnes, József Attila, Márai, Heidegger, Rába György, Van Gogh, Ortega, Németh G. Béla, Illyés Gyula, Kiss Ferenc, Bori Imre, Esterházy Péter, Tandori Dezső, Tóth Árpád, Szini Gyula, Dosztojevszkij, Gide és Camus. E két példanévsor már önmagában is jelzi: „a térképszerkesztő", „térkép készítő" azokat értelmezi, és azokat idézi a múltból és a jelenből, akiknek nemcsak önértékű, esztétikailag-poétikailag autentikus műveik vannak, hanem azokat, akik mindezeken túl felismerik lehetséges szerepüket is. Az olvasó ugyanis - írja Juhász Ferenc „újabb kötetéről" Olasz Sándor - mindig keresi „azt a verziót, azt a képet, melyben önmagára és világára ismerhet". „A vers - teszi hozzá valamivel később - az igazság szellemi tükre!" 107
