Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről Balázs Józseffel
Szerdahelyi Zoltán Beszélgetések Hajnóczy Péterről Balázs Józseffel1- Középiskolai magyartanárom, Meixner Béla a hetvenes évek végén adta kezembe Nagykanizsán a Koportos karcsú, kis kötetét. Egyúttal felhívta a figyelmemet, hogy Balázs József követője az ötvenes években indult „Emberavatás" nemzedéknek (Galgóczy Erzsébet, Sánta Ferenc, Moldova György és mások). Elmondta továbbá, hogy e korábbi, modern realista nemzedék élettel teli és a valós problémákkal foglalkozó művészete jelentős lépés volt a sematikus szocialista realizmus meghaladásának útján. Tanárom akkor Balázs Józsefre saját ízlése, irodalomszemléleti és esztétikai szempontjai alapján hívta fel a figyelmemet, indokoltan sorolva be őt e nemzedékkel korábbi, újító realisták - ma már tudjuk, hogy egyetlen - méltó utódjának. Jellemző, s egyben sajnálatos módon erre a kontinuitásra a korabeli művészetpolitika is ráérzett, s azon nyomban igyekezett is élni - és visszaélni - vele. Azzal ugyanis, hogy Balázs József személyében egy újrealista írót ünnepelt hangsúllyal, egyszersmind szembe is állította őt a Mészöly Miklós nyomdokában akkortájt izmosodó fiatal prózaírók nemzedékével. Akik homlokegyenest más utakat kerestek, távol nem csupán mindattól, ami az úgynevezett szocialista realizmust jellemezte, de egyúttal negligálva is sok mindent, mely bármifajta - akár tágan értelmezett - realista művészeteszményre emlékeztetne. A képet árnyalja, hogy a háttérben még fólsejlik egy népies-urbánus szembeállítás lehetősége is. Mi a véleménye erről? Vállalja-e saját műveinek realista felcímkézését, illetőleg a szembeállítást - mondjuk - az úgynevezett „Péterek nemzedékével" (Esterházy-Hajnóczy-Lengyel-Nádas)?- Általánosságban ehhez annyit, hogy egy dolog, amikor az ember megír valamit, s hogy közben mit gondol, mi jár az eszében, mit hogyan lát, s megint más, ha utána ezt elolvassák érzékeny, hozzáértő emberek. Akkor ők esetleg sokkal többet fognak fel és többet látnak, több érdekességet, színt és tanulságot egy könyvben, mint amire én gondoltam. Aztán a különböző elemzésekből és gondolatmenetekből - akár esztétikai vagy politikai megfontolások alapján - összeáll egy olyanfajta kép, ami bennem, amikor írtam, egyáltalán föl se merült. Kénytelen-kelletlen észlelnem kellett azonban, hogy mindaz, amit megalkottam, a magyar szellemi élet általános megosztottságának a terepére került. Belekeveredett abba a ki se mondott népies-urbánus zűrzavarba, amihez nekem semmi közöm nem volt. Ahol ez a könyv bizonyos emberek kezében érv volt valami mellett vagy ellen, esetleg arra is használták, hogy másokba belerúgjanak. Előre tudtam, ha ennél vagy annál a lapnál ez vagy az írt a könyvemről, akkor annak mi lesz a konzekvenciája. Mert ilyen volt a szellemi élet! Ez engem nagyon kellemetlenül érintett, mert amikor én a Koportost írtam, ilyen szándékom nem volt. Szóba sem jöhetett, hogy a népiesek vagy urbánusok vitájában ezzel 79
