Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 2. szám - HETVEN ÉVE SZÜLETETT GION NÁNDOR - Kántor Lajos: A szégyen éveiből

sen a külföldi kapcsolatok követése. De talán mégsem fölösleges a belső (szerkesztőségi) szolgálatosok egyikének-másikának korabeli jelentéseibe belenézni. Az „Adam" fedőnevű kolléga például 1985 szeptemberében szükségesnek tartja jelenteni, hogy miután a korábbi években sokat veszekedtem Rácz Győzővel (akit 1984-ben kineveztek főszerkesztőnek), és közeledtem Gáli Ernőhöz, „Rácz másik ellenfeléhez", újabban, hogy Gáli Ernő már nincs a szerkesztőségben, csendesebb vagyok, kevesebbet kommentálok, nem viszem be idegen vendégeimet a Korunkhoz. A kalotaszentkirályi malmunkról annyit tud „Adam", hogy amikor van benzinem, kimegyek oda pihenni, dolgozni; az egész családdal szoktam menni, legutóbbi szabadságom alatt is több napot töltöttem kint a malomban. (Rusu Valér százados a besúgói jelentés végére odaírja, hogy Kántor Lajost és Gáli Ernőt a D.U.I. „dolgozza fel", azaz „sínt lucrati prin D.U.I."). 1986. február 20-án ugyanez az „első ember", vagyis Adam beszámol a három nappal korábbi szerkesztőségi gyűlésről, ahol Rácz feldolgozta nekünk a dekrétumot kötelező viselkedésünkről, amikor idegenek jönnek hozzánk. A főszerkesztő a szerkesztőségi élethez kapcsolt „realista kommentárjaiban" szót ejtett egy cikkem magyarországi megjelenéséről, hangsúlyozva, hogy a törvény szerint csak ellenőrzött kéziratokat szabad kiküldeni külföldre. Március 7-én a „Rapszódia Házban" (a találkahely megnevezése) arról értesíti kapcsolatát, Rusu kapitányt, hogy én sértve érzem magam, amiért a bukaresti fölöttes szerv kihúzta a nevem a szerkesztőbizottságból, helyemre Aniszi Kálmánt tették. A „tájékoztató feljegyzés" („nóta informativá") abból az alkalomból készült, hogy jelen volt a szerkesztőségi ülésen, a folyóirat elemzésén a megyei propagandatitkár, Sasu elvtárs (Elena Ceau§escu volt kabinetfőnöke), aki hangsúlyozta, hogy a „híd" elmélete nem érvényes, a nemzetiségek összekapcsoló szerepe meghaladott és számunkra elfogadhatatlan.

Ebben a sivárságban - 1985. július 24-ről - felbukkan egy szívmelegítő szöveg, S. A. Korunkhoz küldött levelének román fordítása. A postai cenzúra által történő megfigyelés bevezető mondatában az áll, hogy „Sorescu" küldi nekem elismerő sorait Vallani és vállalni című kötetemről. „Sorescu" persze nem a Bukarestben élő román drámaíró - a marosvásárhelyi Sütő Andrást nevezik így a szervek. (Engem ,,Kardos"-nak.) A levél román változatát a Szekunál olvasó szinte egészében aláhúzza, vékonyabb és vastagabb ceruzavonallal, főként azokat a mondatokat, amelyek a régi (1929-30-as) vitát a jelennel kötik össze, kiemelve S. A. szövegéből, hogy „akinek van füle", az meghallja a könyvből jelenünk gondjait. (Ha előkerül az eredeti levél, szívesen idézek majd belőle.)

Lassan a Csíki Lacinak küldött első kalotaszentkirályi levél dátumához érünk (1986. április 27.), közeledve egyúttal az Ilia Mihályt egy hónappal később, nagyjából ugyanazt a traumát körüljáró, illetve Domokos Gézát is kb. ugyanabban az időben megszólító levélhez. A szerkesztőségben - velem és körülöttem - történtekről természetesen a besúgói jelentések is őriznek változatokat. A telefonos megfigyelésnek köszönhetően maradt fenn a következő mozzanat: Szilágyi Júlia, Gáli Ernő volt felesége, a szerkesztőségi pártcsoport titkára hívja 1986. április 18-án „Gogát" (azaz Gáli Ernőt), és közli vele, hogy „a kivégzés (a Kántoré) nem történt meg". Rácz nem kapott erősítést, „úgyhogy győztünk!". Másnap „Läzärescu" a nálam itthon tett baráti látogatáson megtudottakról számol be tartótisztjének, Rusu Valemak. Én elmesélem a szerkesztőségi kapcsolatunkon túl fontos emberünknek és megbízhatónak vélt „Läzärescunak", hogy kicsi híján már nem mint szerkesztő fogadtam őt; a Rácz és köztem kialakult feszültség odáig fajult, hogy azt mondtam Rácz Győzőnek: „a jelen esetben mindketten a szerződésem felbontásához folyamodhatunk". A Korunknál eltanácsolt cikkeimen vitatkoztunk, majd a Korunk Galéria vezetéséről mondtam le, mert az elvtársak folyamatosan ellehetetlenítik a működését, Rácz pedig nem védi meg a Galériát. „Udrea" jelentése - Velea alezredesnek - részletezőbb és pontosabb arról a pártcsoportgyűlésről, amelyről Szilágyi Júlia üzente Gáli Ernőnek, hogy „győz64